A Facebook tudatosan verhette át a hirdetőit, több száz újságíró állása bánta

2018.10.23. 21:54

A Facebook hosszú időn át hibás adatokat közölt hirdetőkkel a videóik nézettségéről, pedig a cégnél már jó ideje tudtak a hibáról – állítja több érintett hirdető, amelyek együtt indítottak pert a Facebook ellen.

A videós tartalmak népszerűségének eltúlzása két fontos következménnyel is járt: egyrészt a hirdetőket hamis mérések alapján csábította át a Facebook más platformokról, másrészt a legtöbb médiacég a facebookos kiszolgáltatottsága miatt elkezdett a videókra gyúrni, az átállás pedig sok újságíró állásába került – írja az egy hete zajló balhét összefoglaló cikkében a Qubit.

A perelő hirdetők szerint a dolog már 2015 elején kezdett gyanússá válni, a Facebook mégis csak bő egy évvel később kezdett foglalkozni a panaszaikkal, és ezután is először megpróbálták a szőnyeg alá söpörni az ügyet. Ráadásul a felperesek által megszerzett belső dokumentumok szerint a Facebook még azután is a hibás számokat közölte, hogy a cégnél már tudtak a hibáról.

Akárhogy is, a Facebook saját becslése szerint ebben a hibásan mért időszakban 60-80 százalékkal magasabb megtekintési adatokat közöltek a hirdetőkkel. Ez se lenne kevés, de a hirdetők szerint jóval nagyobb tévedésről, 150-900 százalékos eltérésről van szó.

A média is megszívta

A történet másik szála, hogy a hibás mérések és a videók ezek alapján túlbecsült nézettsége miatt mindenki azt hitte, a videós tartalmaké a jövő, erre kell koncentrálnia annak, aki ki akar tűnni Facebookon – vagyis többek között minden médiacégnek. 2016 ezért a médiatrendek tekintetében mindig elsőként lépő Egyesült Államokban arról szólt, hogy szöveges tartalmat gyártó újságíróktól kezdtek megválni a cégek, hogy minél több videóst vehessenek fel. A váltás viszont egyáltalán nem jött be: a legbátrabb médiacégek jelentős visszaesést tapasztaltak a videók túlpörgetése miatt, amit újabb elbocsátások követtek. Az Atlantic becslése szerint így összesen több mint 350 újságíró vesztette így el az állását.

A Facebook tagadja, hogy csaltak volna, szerintük amint rájöttek a bakira, szóltak az illetékeseknek, és azóta amúgy is külső cég méri a videóik nézettségét. Akár tudtak a hibáról, akár nem, az ügy újabb szemléletes példája a Facebook – saját maga által rendszeresen el nem ismert – médiapiaci hatalmának, és intő jel a Facebookra utalt médiának is. A konkrét eset tanulsága pedig, hogy a Facebook korábbi állítása ellenére a videós tartalmak népszerűsége mégse ugrott olyan nagyot – ahogy ezt a Qubit által idézett több akkori felmérés is alátámasztja.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM