Olivér
4 °C
8 °C

Sírkövek bukkantak elő a Petőfi híd lábánál

DSC 5877
2018.10.26. 11:29

Rengeteg izgalmas dolog előkerül a Dunából a rekordalacsony vízállásnak köszönhetően: értékes történelmi aranylelet, német repeszgránátelsüllyedt hajók, de mind közül a legbizarrabbak a Petőfi híd lábánál, a budai oldalon láthatóvá vált sírkövek, amelyekre olvasónk, Kovács Tamás György hívta fel a figyelmünket.

A százéves kövek története viszonylag jól ismert, az 1960-as években kerülhettek oda eróziót csökkentő partvédő kőszórásként, amikor az állam felszámolta az akkor már évtizedek óta nem használt, 1912-ben bezárt Németvölgyi temetőt. Ennek a helyén ma a MOM és a Budapesti Kongresszusi központ terül el.

A sírkövek eredetét a Dunai Szigetek Blog elég részletesen feltárta még 2013-ban, bár akkor nem sikerült ilyen jól megfigyelni azokat. Az alábbi képre kattintva galéria nyílik!

Most néhány kövön jól kiolvasható az elhunytak neve, és a haláluk időpontja, amely többnyire az előző századforduló környékén következett be. Demski Nándorné például 1884-ben hunyt el, míg Elemy Károlyné – az Érsek utcai általános iskola egykori tanítója – 1907-ben.

Devics András, akinek a sírkőtöredékét beleépítették a partfalba, Jugovics Katalin nevű feleségével a Németvölgyi temető közelében, a Tabánban lakott, a szintén felszámolt Felsőhegy utca 73-as szám alatt.

Erről az idilli helyről egy archív képet is küldött nekünk  dr. Haraszti Viktor, a  Budapest Főváros Levéltárának  főigazgató-helyettese. 

A két ház között látható a Felsőhegy utca
A két ház között látható a Felsőhegy utca

A szakértő elmondta, további levéltári iratokból az is kiderül, hogy Devics András neje, akinek a leánykori nevét hivatalosan Gyugovics-ként jegyezték fel,  1890. május 25-én agygutában elhalálozott, és  a férfi 1895-ös új végrendeletében már az állt, hogy új kapcsolatban él Oláh Róza úrhölggyel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?