Albert, Lipót
3 °C
12 °C

50 év se kellett az állatok 60 százalékának kiirtásához

2018.10.30. 14:11

Az emberiség az emlősök, madarak, hüllők és halak populációjának több mint 60 százalékát kipusztította 1970 óta, és a világ tudósai szerint ez a már civilizációnk létét fenyegeti. A világméretű mészárlással kapcsolatos kutatást az állatvédő WWF állította össze 59 tudós közreműködésével.

Ez akkora pusztítás, mintha egyszer csak eltűnne Észak-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Európa, Kína és Óceánia teljes lakossága

- mondta Mike Barrett, a WWF vezetője.

Több milliárd év kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a Föld élőlényekben gazdag ökoszisztémája, amit az emberi populáció pár évezreden át tartó folyamatos növekedése egyre nagyobb mértékben eltöröl. Azzal, hogy egyre több erőforrást veszünk el az állatoktól, azt a rendszert döntjük romba, amely a létünkhoz szükséges feltételek, például a tiszta levegő és víz megteremtéséhez szükséges.

Sok tudós úgy véli, hogy már bőven benne vagyunk a hatodik nagy kihalási hullámban, míg mások szerint még mindig csak a peremén, a kezdetén vagyunk. Ez persze csak szócsavargatás, a lényeg az, hogy 

  • négy évvel ezelőtt még csak az állatok populációjának 52 százaléka tűnt el
  • egy elemzés szerint az emlősök 83 százalékának már annyi
  • a növények fele is eltűnt a civilizáció hajnala óta
  • 5-7 millió év alatt állna helyre a Föld természetes ökoszisztémája

A természetes élőhelyek pusztulásának egyik fő oka az, hogy kell a hely a farmoknak, de arra is hajlamos az emberiség, hogy a kipusztulásba egyen bizonyos fajokat: 300 emlősfaj számíthat erre a sanyarú sorsra.

Most a szárazföld háromnegyedét érinti valamilyen módon az emberi tevékenység, és az óceánok felén ipari méretű halászás zajlik. A folyók és a tavak élővilágának túlnyomó többsége, 83 százaléka már eltűnt 1970 óta, főként az agráripar vízigénye és a gátak miatt.

Az ENSZ 2020-ban tart ülést a biológiai sokszínűségről, ám az eddigi folyamatok nem sok jóval kecsegtetnek. Mike Barrett szerint szükség lenne egy globális megállapodásra a természet és az emberiség védelme érdekében, mert ez lehet az utolsó lehetőségünk, hogy tegyük valamit.

(The Guardian)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?