Olivér
4 °C
8 °C

Az új iPad Pro tablet az új Macbook Air

K EPA20181030139
2018.10.30. 19:11

A napnál is világosabb, hogy mit csinált az Apple a keddi bejelentésén, amikor leleplezte az új Macbook Airt, és utána az iPad Pro idei verzióit.

PROFITOT MAXIMALIZÁLT

Lehet, hogy félrevezető volt a cikk címe, szóval aki a Macbook Airről keres részletes információkat, az  lapozzon át ide. Az ott nem egy felsorolás, vessző nélkül értettem azt a fél mondatot, pont ahogyan oda van írva, mert az Apple igazából az iPad Pro tabletet szánja a Macbook Air utódjának, ezt hagyta meg ezer dollár alatti belépő eszköznek, és ennek kőkemény gazdasági okai vannak.

A laptopra bármit fel lehet telepíteni vagy hekkelni, akár az Apple teljes kihagyásával is, ellenben ha az iPaden eladnak applikációt, tartalmat vagy szolgáltatást, abból az Apple is tutira kap pénzt.

Fogyókúrás tablet

Ahogy a korábbi években, most is kétféle méretben érkezik az iPad Pro, de a kisebbnek a kijelzője már 11 colos a korábbi 10,5 col helyett, köszönhetően a vékony kávának. Ez 800 dollárba kerül. A nagyobb maradt 12,9 colos, a korábbinál kisebb fizikai mérettel, 1000 dolláros árcédulával. Egyiken sincs főgomb, mert nem férne el, ezért gesztusokkal kell az iOS rendszerben navigálni, mint az iPhone X-en és attól fölfelé. A vékony kereten már a jackdugó aljzatának sem jutott hely, viszont van helyette usb-c, oda kell bedugni adaptert, vagy ezzel kompatibilis fülest. Ezek beszerzését a felhasználóra bízza az Apple, nem rak semmit a dobozba.

Egy pillanatra elgondolkodtunk azon, hogy mit jelenthet az iPhone jövőjére nézve ez a változás, amivel az Apple szabadalmazott Lightning csatlakozóját dobták a szabványos usb-c kedvéért, de hamar elmúlt.

Valószínűleg semmit nem jelent.

Az iPad Pro felhasználási területe sokkal közelebb van a Macbookokéhoz, érdemes azokkal osztoznia a kiegészítőkön. Ha egyszer eltűnik a Lightning az iPhone-ról, akkor valószínűleg semmi nem lesz helyette, csak bluetooth, wifi meg indukciós töltés.

Na de térjünk vissza az iPadekre. A biztonságos azonosítást Face ID arcfelismerő kamerarendszer végzi el, ami annyiban különbözik attól, amit az iPhone X-eken tálalunk, hogy a tablet káváján bőven jut neki hely, nincs szükség bevágásra. A kamerák azonban szokatlan helyre, a tablet hosszabb élére kerültek, hogy akkor is kényelmes legyen a Face ID használata, amikor billentyűzettel, munkára használjuk a gépet.

Az Apple bemutatott egy új csipet is A12X Bionic néven, amelyben nyolc processzormag és hét grafikus mag dolgozik, és a több magot igénylő feladatoknál állítólag 90 százalékkal gyorsabb az elődjénél.

Az Apple egyenesen az Xbox One S konzolhoz hasonlította az új iPad Prók grafikus tudását, ami elég szép egy lapos hordozható kütyütől.

Szükség is lesz rá, a tabletek ugyanis meg tudnak hajtani egy 5K monitort, és ha az Apple tartja magát az eddigi szokásaihoz, akkor ezt csak gördülékeny működéssel meri bevállalni. A beépített tárhely akár 1 terabájt is lehet. Kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire iroda-kompatibilis konstrukció.

A munkát segíti még a felcsatolható Smart Keyboard Folio nevű új billentyűzet, amely kétféle szögben tudja megtartani a tabletet gépelés közben, és 180 dollárba kerül. Érdemes figyelni a röpködő összegekre: a kiegészítővel laptoposított kisebb tablet ára így már majdnem ezer dollár, míg a nagyobb iPad közel annyiba kerül, mint az új Macbook Air.

Itt kezd izgalmassá válni a dolog: a laptop hekkelhetőséget, szabadabb telepítést és kényelmesebb használhatóságot biztosít, az összelegózható iPad Pro meg zártabb rendszert, viszont egy rohadt nagy rajztáblát is. Persze a toll további költést jelent, de az új, 130 dolláros Pencil már vezeték nélkül tölthető, és úgy odamágnesezi magát az iPad oldalához, hogy lerázni sem lehet. Ezen felül még ott van a kamera, nem is rossz minőségű, 12 megapixeles képeket és 4K felbontású, 60 fps-es videókat lehet vele készíteni.

Van esély rá, hogy az emberek többsége az iPadet választja a laptop helyett, az Apple legalábbis ebben bízik. Talán igaza is van, elvégre tavaly 44,2 millió iPad fogyott, ami meghaladja a legnagyobb laptopgyártó éves eladását.

Borítókép:  Tim Cook, az Apple amerikai számítástechnikai cég vezérigazgatója előadást tart a vállalat újdonságait bemutató rendezvényen New Yorkban 2018. október 30-án. MTI/EPA/Justin Lane

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?