Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Környezetvédők perelik a holland kormányt

2018.11.19. 15:31

Fellebbezni fog a holland kormány az októberi bírói ítélet ellen, amelynek értelmében a tervezettnél nagyobb mértékben kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, jelentette az MTI.

Eric Wiebes holland gazdasági miniszter a múlt héten arról számolt be, hogy a szóban forgó ítélet felülvizsgálatát fogja kezdeményezni a legfelsőbb bíróságon, hogy biztossá váljon, az ügyben eljáró fellebbviteli tanács helyesen alkalmazta a jogot.

Az ítélet értelmében 2020 végéig legalább 25 százalékkal vissza kell szorítani a kibocsátást az 1990-es szinthez képest. A kormány képviselői azzal érveltek, hogy kizárólag a parlamentre kellene hagyni a döntést a kérdésben, de a törvényszék kimondta, hogy az államnak kötelessége megóvnia polgárait a klímaváltozás veszélyeitől.

A jelenlegi kormányzati tervek értelmében 2020 végéig 23 százalékos csökkentést fognak elérni, 2030-ra pedig 49 százalékosat. A kabinet szerint a bíróság kifogásolható módon befolyásol szakpolitikai ügyeket.

A kormányt az Urgenda környezetvédő szervezet perelte be, leszögezve, hogy a Föld felmelegedése elleni harcban mutatott tétlenségével az állam megsérti emberi jogaikat. A törvényszék a felpereseknek adott igazat. Az Urgenda példáját követve az utóbbi években hasonló eljárások indultak több más országban, például Belgiumban is.