Magára vállalta a Soros-botrányt a Facebook távozó vezetője

2018.11.22. 08:48 Módosítva: 2018.11.22. 15:45

Elliot Schrage, a Facebook távozó kommunikációs vezetője magára vállalta a felelősséget, amiért megrendelést adott a Definers Public Affairs nevű tanácsadó cégnek, hogy kutakodjon a vállalat bírálói, köztük Soros György milliárdos után, azt állítva ugyanakkor, hogy a Definers túllőtt a célon a bírálóik lejáratására tett lépésekkel.

Mint arról az Index is beszámolt a Facebook által felbérelt cég összeesküvés-elméleteket kezdett terjeszteni, erősíteni Sorosról, hogy minél szorosabban a Facebook kritikusaihoz kösse az üzletembert, ezzel hiteltelenítve az adatvédelmi balhék miatt kritikus hangokat. A cég másik elterelő hadművelete az volt, hogy a rivális techcégekről, például a Google-ről és az Apple-ről jelentettek meg negatív cikkeket az NTKNetwork.com nevű oldalon, amely úgy néz ki, mint egy híroldal, de valójában a cég működteti. Innen aztán az erre fogékony oldalak, például a Breitbart, már vették is át cikkeket. A Definers és a Facebook együttműködését a The New York Times (NYT) című lap tárta fel múlt héten közzétett cikkében.

Egy kollégáinak, beosztottjainak küldött vállalati emailben Elliot Schrage elismerte, hogy őt terheli a felelősség a Definers és más cégek felbérelésére vonatkozó döntésekért. A levelet megszerezte és szerdán közzétette a Techcrunch, majd ezután a Facebook is nyilvánosságra hozta annak teljes tartalmát, Sheryl Sandberg vezérigazgató-helyettes kommentárjával.

Schrage – aki egy évtizeden át dolgozott a Facebooknál, és idén júniusban jelentette be távozását – elismerte: a Facebook kérte fel a Definerst, hogy készítsen lejárató anyagot Soros Györgyről, miután a milliárdos egy januári beszédében "a társadalomra leselkedő veszélyek egyikének" nevezte a Facebookot. A Definers segített abban is, hogy reagálni tudjanak a róluk terjesztett "igazságtalan állításokra" – írta a kommunikációs igazgató.

Ezzel együtt Schrage azt hangoztatta, hogy a Definers túlzásba esett a Facebook bírálóinak lejáratását célzó tevékenységében. A társaság kommunikációs csapatára épített rendszer "itt kudarcot vallott, és sajnálom, hogy mindannyiótokra szégyen hoztam" - írta.

Schrage levelére reagálva, Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese is bűnbánatot tanúsított, jelezve, hogy az ő felelőssége a Facebook kommunikációs csapatának ellenőrzése. Ugyanakkor azt állította, hogy a NYT leleplező cikkének olvasásakor újdonság volt számára a Definers említése, és meg kellett kérdeznie munkatársait, hogy értesítették-e őt valaha az együttműködésről. Mint kiderült, néhányszor szerepelt a cég neve a neki küldött munkadokumentumokban és levelekben, de ő nem emlékezett rá.

Patrick Gaspard, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke szerint a levél nyilvánosságra hozásával szándékosan várt a Facebook szerda estig, amikor az amerikaiak figyelme már nyilvánvalóan a hálaadás napi hosszú hétvégére összpontosult. Szerinte mindenképp kongresszusi vizsgálatra van szükség a történtek feltárása érdekében.

Kapcsolódó

A Facebook felbérelt egy céget, hogy konteókat terjesszenek Soros Györgyről

Rá akarták tolni Sorost a kritikusaikra, hogy ezzel járassák le őket. Közben azért a biztonság kedvéért az antiszemita-kártyát is bedobták.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM