Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Munkabeosztást készítettek a szlovén delfinek

2018.12.19. 14:24

Szokatlan módon viselkedik a palackorrú delfinek egyik csoportja Szlovénia partjainál, amelyre egy 9 évig tartó kutatás derített fényt. Az állatok két csoportra váltak szét, és úgy osztják be a vadászattal töltött időt, hogy ne találkozzanak egymással. A kutatók szerint ez a viselkedés ismeretlen a tengeri emlősök körében.

A vizsgált területen 38 állatot figyeltek meg, és mindegyik egyedet azonosítani tudták a hátuszonyuk alapján. Igyekeztek minden egyes észlelésük idejét és helyszínét pontosan feljegyezni, és ez alapján arra figyeltek fel, hogy a szlovén populáció két nagy csoportra oszlik: az egyiknek 19, a másiknak 13 tagja van, a maradék hat pedig egy lazábban szervezett harmadik csoportot alkot.

A nagyobb méretű csoport tagjai általában halászhajókat követtek a Trieszti-öbölben, de a másik nagy csoportot sohasem látták a hajók közelében, és azok nagyon ritkán találkoztak az előbbiekkel, noha ugyanazon a helyszínen vadásztak – írták a kutatók a Marine Biology című tudományos lapban közölt tanulmányban. 

Ennek pedig az volt az oka, hogy amíg az első csoport hajnali 7 és délután 1 között vadászott, a második este 6 és 9 között foglalta el a területet.

Korábbi tanulmányok részletesen dokumentálták, hogy a delfinek csoportjai felosztják egymást közt a vadászterületet, ám most először láttak olyat, hogy az állatok időbeosztás alapján váltották egymást. Azt egyet nem tudják még a kutatók, hogy a delfinek miként határozzák meg a vadászatok idejét, és hogyan alakult ki ez a menetrend.

(Science Mag)