Összeházasodott egy hologrammal egy japán férfi

000 1AR9P8
2018.12.29. 14:26

Egy 35 éves japán férfi, Akihiko Kondo novemberben összeházasodott egy hologrammal. Az esetről most közölt riportot a CNN, a világ így ismerhette meg Akihiko Kondo és Hatsune Miku (ő a hologram) kapcsolatának történetét. A sztori egyébként kísértetiesen hasonlít a 2014-es sikerfilm, A nő történetére. Abban a filmben a Joaquin Phoenix által játszott főhős egy számítógép operációs rendszerébe szeretett bele. 

Miku a filmbelihez hasonlóan szintén egy számítógépes program, ami egy urnára emlékeztető üvegtárolóban hologramként meg is jelenik. A filmbeli program mindent tudott a főszereplőről annak a merevlemeze és levelezése alapján, emellett okos, vicces és érzékeny is volt. Miku ennyi mindent nem tud, nincs is tudata, lényegében a gazdája, vagyis most már a házastársa, Akihiko Kondo irányítja. Tud persze köszönni, udvariasan kérni, de nagyjából ennyi.

Kondo szerint azonban ez is elég ahhoz, hogy már tíz éve szeressék egymást. A CNN-nek azt mondta, hogy erős a társadalmi nyomás, hogy az emberek csak bizonyos módokon élhessék meg a szerelmet, de ezek a formák nem mindenkit tesznek boldoggá. Neki Miku hozott színt az életébe. Azt is elmondta, hogy egyértelműen szerelem, amit a program iránt érez. Emellett a kapcsolatnak terápiás hatása is volt, a férfit ugyanis tíz évvel korábban egy idősebb munkatársnője zaklatta, amitől depressziós lett.

A CNN kiemeli, hogy Akihiko Kondo esete közel sem egyedi. Egyre többen vannak azok, akik számítógépes programokkal alakítanak ki, élnek meg szoros érzelmi kapcsolatot. 2017-ben például több mint egymillióan akartak összeházasodni az Amazon Alexa nevű programjával. Őket a digiszexuálisok második hullámának nevezik. Az első hullámba azok tartoznak, akik a technológiát arra használják, hogy élő emberekkel létesítsenek valamilyen kapcsolatot, például egy randiappon keresztül. A második hullám tagjainak viszont már nincs szükségük emberekre ahhoz, hogy valamilyen romantikus élményük legyen, ők a technológiát teszik a magánéletük részévé.

Kondo és Miku februárban nászútra mennek Szapporóba, abba a városba, amelyik a Mikut megalkotó Crypton Future Media székhelye. Kondo céljai között szerepel, hogy támogassa a hozzá hasonló embereket, például azokat, akik kedvenc anime karakterükkel szeretnének összeházasodni. 

(Borítókép: Behrouz Mehri / AFP)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM