Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Több mint egy évvel ezelőtti atomkísérlet okoz földrengéseket Észak-Koreában

2019.01.02. 16:47

A hatodik, 2017. szeptemberi észak-koreai atomkísérlet olyan nagy erejű volt, hogy még most, több mint egy évvel később is földrengéseket idéz elő az országban – írja a CNN.

Ez a hatodik volt az eddigi legerősebb észak-koreai atomkísérlet, a japán védelmi minisztérium szerint 160 kilotonnás volt a robbanóereje. Annak idején 6,3-es erősségű földrengést idézett elő, amelyet utórengések is követtek. A dél-koreai meteorológiai szolgálat szerint viszont egy múlt szerdán Észak-Hamgjong tartományban észlelt rengés is az akkori föld alatti robbantás miatt történt.

Ez a mostani, 2,8-es erősségű rengés a kísérlet színhelyétől, a Pungje-ri atomteleptől 11 kilométerre északra történt, és sekélynek számít a maga 12 kilométeres mélységével. A dél-koreai meteorológiai szolgálat szeizmológusa a CNN-nek azt mondta, szinte biztos, hogy természetes rengésről van szó, nem robbanás által közvetlenül előidézettről, és mivel Észak-Korea alatt nem húzódik fő törésvonal, az eset pedig nagyon közel történt az – időközben állítólag leszerelt – atomtelephez, az a legvalószínűbb feltételezés, hogy a korábbi robbantás az oka.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport