Virgil
0 °C
3 °C

Az Uber önvezető motorokat fejleszthet

2019.01.21. 11:03
A 3D Robotics igazgatója szerint az Uber egy robottechnológiai konferencián bejelentette, hogy a nemrégiben felvásárolt elektromos biciklik és rollerek megosztásával foglalkozó JUMP részegbe elkezdtek olyan szakembereket keresi, akik az autonóm biciklik kifejlesztésén fognak dolgozni.

Félreértés ne essék, a biciklik és rollerek nem akkor fogják vezetni magukat, amikor ember ül rajtuk. Üresen fognak a tervek szerint elgurulni a töltőállomásokra, illetve olyan pontokra, ahol a rendszer szerint nagyobb szükség van rájuk.

A magyar MOL Bubihoz hasonló, de elektromos bicikliket kínáló kerékpár-megosztó szolgáltatás 2010-ben indult be San Franciscóban. Tavaly októberben a JUMP-ot 200 millió dollárért felvásárolta az Uber, és immár az Uber-appon keresztül lehet biciklit kölcsönözni számos amerikai városban, illetve Németországban. A biciklik bérlése fél óránként két dollárba kerül.

Az új, Micromobility Roboticsnak elkeresztelt részleg a JUMP elektromos kerékpárjait és rollerjeit fogja a tervek szerint autonóm üzemmóddal felruházni. Az Uber hivatalos közleménye szerint „Az új mobiliás teamek a kerékpározás biztonságosságának és élményszerűségének fejlesztési lehetőségeit fogják kutatni, az érzékelő- és robottechnológia alkalmazása révén”. Nem ez az Uber egyetlen fejlesztési iránya, amellyel új városi közlekedési formákat céloznak. A minap számoltunk be az önvezető légi taxikat fejlesztő céljaikról.

A fejlesztések fő iránya a cserélhető akkumulátorokat célozza.

Az elektromos közúti meghajtás gyorsabb elterjedésének zálogát sokan abban látják, hogy a mostani beépített akkumulátorokat felváltsák a cserélhető akkuk (amelyek esetleg idővel iparági szabvány szerint is készülhetnek, így eltérő típusú elektromos kerékpárokba és autókba is beilleszthetővé válhatnak). Így ugyanis nem kellene órákig várni a töltésre. Az általános vélemény szerint a kerékpárok piacán hamarabb megjelenhetnek, és a JUMP biciklik fejlesztése is ebbe az irányba halad a cég Techcrunch-nak nyilatkozó termékfejlesztési igazgatója szerint.

Az akkumulátorok cseréje akár automatikus rendszerek segítségével is megoldható a kerékpárdokkoló állomásokon. Ez és az autonóm vezérlésű járművek biztosította alkalmazkodóképesség azt jelentené, hogy a rendszer sokkal kevésbé függne az emberi alkalmazottaktól.

Forrás: Techcrunch