Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A cukiagresszió az agy jutalmazórendszerének műve

2019.01.23. 09:12
Olyan édi, hogy meg kell zabálni! Addig ölelgetnélek, míg kimegy belőled a szusz! Ha már átéltek hasonló érzelmeket egy aranyos állat vagy kisbaba láttán, akkor már megtapasztalták a cukiságagressziót. Ez egy létező pszichológiai jelenség, és már a neurológiai hátterét is kezdjük érteni. Egy most publikált kutatás eredményei szerint az agy érzelemszabályozó, illetve jutalmazórendszerei vesznek részt kialakításában.

Nincs annál nagyobb ellentmondás, mint amikor aranyosnak tartunk valamit, és ezzel párhuzamosan bántani is szeretnénk. No, (jó esetben) mindez nem fajul tettleges agresszióvá, de vannak olyan kellemetlen nagynénik, akik előszeretettel nyomnak barackot gyermek rokonaik fejére, csippentik össze olyan erővel az orcáját, ami már fáj. E viselkedés nem kóros, és (legalábbis a késztetés) rendkívül elterjedt. Neve is van: cukiságagresszió (cute aggression).

A jelenséget eddig főként klasszikus pszichológiai kísérletekben vizsgálták, de egy minap megjelent tanulmány tanúsága szerint a riverside-i Kaliforniai Egyetem pszichológusai igyekeztek rálelni a cukiagresszió hátterében zajló agyi folyamatokra is. A korábbi kísérletekben azt találták, hogy az alanyok inkább éreznek cukiagressziót, ha kölyök állatokról szóló képeket mutatnak nekik, mint ha felnőtt állatokat látnak. Ugyanezt a reakciót aranyos babák fotóival is ki lehet váltani, különösen, ha grafikai módszerekkel cukibbá tették őket (például megnövelték szemeik, arcuk vagy homlokuk nagyságát).

Katherine Stavropoulos és munkatársai a korábban a Yale Egyetemen végzett kísérletet ismételték meg, továbbfejlesztve azzal, hogy ők elektroenkefalogramm- (EEG-) érzékelőket is helyeztek az alanyok fejére. Az EEG képes detektálni a különböző agyterületek aktivitása folytán keletkező elektromos impulzusok koponyára vetülő komponenseit. Ezáltal meghatározható, hogy adott stilmulusok hatására mely agyrészek kezdenek intenzívebben működni.

A kutatók azt feltételezték, hogy a cukiagresszióban szerepe lehet a motivációkért, vágyakért és örömszerzésért felelős agyi jutalmazórendszernek, és esetleg az érzelmeket irányító agyterületeknek is. A kísérletben mesterségesen cukibbá tett és természetes babák képeit, illetve fiatal és felnőtt állatok fotóit használták. Az alanyoknak a képek láttán pontozniuk kellett, hogy mennyire jellemzők lelki állapotukra a mellettük megjelenített állítások (például „Nem bírom ki”; „Úgy megfognám”).

Az válaszok alapján a résztvevők erősebb cukiságagressziót éltek át a kis állatok láttán, mint a felnőtteket nézve, ugyanakkor a „feljavított” babák és a normális gyerekek között nem találtak hasonló különbséget. Érdekesebb viszont az EEG-vizsgálat eredménye. A kísérlet előtt, közben és utána folyamatosan rögzítették az önkéntesek agytevékenységét, így meg tudták határozni a fotók hatására bekövetkező változásokat.

A feltételezéseknek megfelelően mind a jutalmazópálya, mind az érzelemszabályozó rendszer szerepet vállal a cukiságagresszióban.

Stavropoulos elmondása szerint különösen a jutalmazórendszer aktivitása és a cukiságagresszió válaszok alapján meghatározható erőssége között van erős összefüggés. Értékelése szerint a cukiságagresszió mértéke azzal állhat összefüggésben, hogy az illető mennyire érzi elviselhetetlennek az állat aranyosságát. Ennek evolúciós haszna is lehet, hiszen az agresszív érzelmek kijózaníthatják az elragadtatástól megrészegült embert, hogy újra racionálisan és hatékonyan legyen képes viselkedni.

Ha úgy érezzük, hogy egy baba cukisága letaglóz minket, kevésbé leszünk képesek gondoskodni róla. Így a cukiagresszió talán ellensúlyozza ezt az érzést, és lehetővé teszi, hogy megfelelően viszonyuljunk hozzá.

- érvel a pszichológus.

Forrás: Frontiers