Benedek
-2 °C
14 °C

Elfogyott az influenza elleni négykomponensű oltóanyag

2019.01.23. 16:44

A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó négykomponensű influenza elleni oltóanyagkészletei januárra kimerültek. Pedig éppen szerdán közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ, hogy az influenzás megbetegedések száma egyre növekszik.

A Sanofi szerdán MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta,

a hiány annak ellenére lépett fel, hogy az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosítottak az idei szezonra.

Piaci információk szerint a három komponensű vakcina még elérhető azok számára, akik a járvány előtti utolsó pillanatban még be szeretnék oltatni magukat.

Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, mindössze 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is.

A Sanofi szerint az oltás iránti igény az évtizedes csökkenés, majd több éves stagnálás után immár második éve növekszik, és az idei érdeklődésben szerepet játszhatnak a tavalyi súlyos járvány keltette aggodalmak, ahogy az is, hogy egyre többen ismerik fel: az influenza elleni védekezés legjobb módszere a megelőzés, tehát az oltás beadása.

Ellentétben a múlt évvel, amikor a B vírustörzs okozta a legtöbb súlyos megbetegedést, a Magyarországon végzett laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján idén az A vírustörzs okoz megbetegedést. Ezt erősítik az eddigi európai adatok is, ahol a minták 98 százaléka ehhez a törzshöz köthető. A két leggyakoribb A törzset a három és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így - bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető - bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben - írták.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!