Albin
0 °C
10 °C

Kokain, heroin és kétféle fentanil volt a Vine alapító vérében

2019.02.06. 00:13

Decemberben meghalt  a Vine videómegosztó oldal ás az HQ Trivia mobilos játékok társalapítója, Colin Kroll, akire holtan találták rá New York-i lakásának hálószobájában. Kroll lakásához a rendőrség vonult ki, hogy a hogyléte felől érdeklődjenek, de mire kiértek, már nem élt. Holtteste mellett kábítószer-fogyasztáshoz használatos eszközöket találtak.

A boncolás során kiderült, kábítószer-túladagolás okozta a halálát. Kétféle fentanil, heroin és kokain is volt a 34 éves férfi szervezetében, írja a BBC.

Kroll a Vine társalapítója volt, 2013 és 2014 között általános igazgatóként is dolgozott a cég élén, előtte a Yahoo műszaki igazgatója volt. A Twitternél is dolgozott – 2012-ben a Twitter vette meg a Vine-t, 2016-ban ők is zárták be a videómegosztót –, ahonnan gyenge vezetői képességei miatt rúgták ki.

Az HQ Trivia elnök-vezérigazgatója 2018-ben lett. A 2017-ben indult és villámgyorsan globális népszerűségre szert tevő mobilos alkalmazás 2018 elején még a letöltési listák élén volt, később viszont a top 100-on kívülre került, a cég helyzetét pedig a Kroll személye körüli balhék sem segítették.