Gerzson
5 °C
10 °C

Erdélyi tudományos intézmények is aggódnak az MTA miatt

2019.02.11. 17:04

Közleményben fejezte ki aggodalmát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), illetve annak kutatóintézeti hálózata miatt két kolozsvári tudományos intézet, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet.

A vezetőség által kiadott BBTE-közleményben az áll, hogy a kolozsvári egyetem számára is kiemelt fontosságú az MTA-val való együttműködés, hiszen számos oktatójuk szerzett, illetve szerez ott tudományos fokozatot, és az akadémia több munkatársa is hozzájárult a BBTE fejlődéséhez.

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai szolidaritási nyilatkozatot juttattak el hétfőn az MTI-hez. Ebben szintén arra a szoros szakmai kapcsolatra hivatkoztak, amely a kolozsvári intézmény és az MTA kutatóintézetei, valamint szakemberei között kialakult.

A CEU egy külön közleményben szintén az MTA körül kialakult helyzetre reagálva azt írta, hogy az intézmény úgy látja, egyre nagyobb veszélyben van az MTA-n dolgozók kutatási szabadsága és hivatása is, ami Magyarország legfontosabb tudományos intézete esetében aggasztó, főleg, hogy a kutatóhálózata Európa egyik legsikeresebbje.