Emánuel
3 °C
13 °C

Romantikus átverésekkel húzzák le a naiv felhasználókat

2019.02.14. 14:48
Valentin-nap révén teljesen helyénvaló, hogy a fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátó amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) most hozta nyilvánosságra felmérésének adatait arról, hogy az internetes csalások közül a társkeresőket célzó, úgynevezett románcátverések a legjövedelmezőbbek az elkövetőiknek. Ezzel együtt ezeken veszíthetik el a legtöbb pénzt a becsapottak - az összetört szíven felül.

A társkereső oldalakon regisztráló emberek között vélhetően többen vannak a magányos, könnyen befolyásolható lelki állapottal küzdő emberek. Az FTC jelentése szerint azonban több tízezer sorstársuk szerelem helyett kifosztott bankkártyával távozik a szolgáltatás felhasználói közül.

Tavaly több mint 21 ezer bejelentés érkezett az átvert romantikára vágyókról (és ki tudja, hányan lehetnek, akik szégyenükben inkább nem is tesznek bejelentést). ők összesen 143 millió dollárt veszítettek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes átvert felhasználóból átlagosan 6800 dollárt húztak ki a megnyerő profilképpel és szívfacsaró történettel támadó csalók.

Az áldozatok legtöbbje 2600 dollár körüli összeget (708 ezer forint) küldött a bűnözőknek,

de voltak, akik ennél sokkal többet (így jön ki a jóval magasabb átlag). A romantikus átverések vesztesége évek óta stabilan növekszik. 2015-ben ily módon még csak 33 millió dollárt csaltak ki 8500 embertől.

A technikájuk nem nevezhető forradalminak, pontosan úgy csalják ki az ember pénzét, ahogy azt évszázadok óta teszik a csalók. A gyanútlan és kiszolgáltatott hangulatban lévő áldozat bizalmába férkőznek, majd amikor elérkezettnek látják a pillanatot, pénzt vagy egyéb értéktárgyakat kérnek tőle. Számos áldozat arról számolt be, hogy sorozatban többször is küldött pénzt feltételezett szerelmének, miután annak életében egymás után történtek az újabb és újabb (fiktív) krízisek. De a magányos szívek a legősibb trükköknek is bedőlnek. Ezért a romantikus átverések segítségével átlagosan hétszer több pénzt tudnak elszedni az áldozattól, mint más ismert internetes csalások által.

A leginkább veszélyeztetett korosztály a 40-69 év közöttiek.

Ők kétszer gyakrabban akadnak horogra, mint a fiatalabbak. Ugyanakkor a 70 évnél idősebbek számoltak be a legmagasabb egyenkénti veszteségekről. Az idősek legtöbbje akár tízezer dollárt is átutal, ha kéri az ismeretlen.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!