Az űripar hangjai

A hangminőség és a gaming headsetek többnyire egymást kizáró fogalmak. Ismerek néhány audiofilt, akik zokszó nélkül fizetnek hét számjegyű összegeket a minőségi zenehallgatásért, de egy sincs köztük, aki elalélt volna egy videojátékosoknak szánt fejhallgató hangzásától.

De a játék és a zenehallgatás nem ugyanaz a műfaj; míg az utóbbi a valósághű hangreprodukcióról szól, az előbbinél egy virtuális térben kell elhelyezni ilyen-olyan minőségben digitalizált hangokat. A konzoljátékok helyzete különösen mostoha: a grafikus csipek és a memóriamodulok minősége kiemelt figyelmet kap a tervezésnél, de a hangzást letudják egy filléres optikai kimenettel. Az 1994-ben megjelent első szériás Playstationök cd-olvasója és sztereó RCA kimenete óta nem volt olyan játékkonzol, ami alulról súrolta volna az audiofil kategória belépő szintjét – tényleg, minek kéne ezekhez egy jó minőségű fejhallgató?

Voltak persze jó kezdeményezések: 7.1 csatornás, vezeték nélküli, mikrofonos, világítós, döngölős, jól szigetelős, dinamikus modellek; de egy igazi all-rounder, ami kompromisszummentes zenehallgatásra, videojátékra és filmnézésre is alkalmas, na, olyan nem nagyon volt.

Most van – és ha innen nézzük, már nem is tűnik olyan riasztónak az Audeze Mobius 300 eurós ára. Főleg, hogy ez diszkontár, egy százassal olcsóbb, mint a bevezetés idején. A játékosoknak szánt fülesekhez képest drága; a Razer csúcsmodelljeit ennél jóval olcsóbban beszerezhetjük. Egy audiofilnek 300 euró nem sok pénz, de egy játékosnak igen. Ők szemrebbenés nélkül kiadnak háromszázezer forintot egy csúcskategóriás pc-ért, de még egy harmincezres fejhallgatót is presztízsberuházásnak tartanak. (Főleg, ha még egy tök értelmetlen világító márkajelzést sem építettek bele.) Ugyan mit tudhat a Mobius, ami indokolna egy ekkora befektetést?

Először is: ez egy Audeze fejhallgató. A céget tíz éve alapította két fejhallgatógyártásban jártas mérnök és a NASA egyik anyagkutatója. Sikerült a végletekig eljutniuk a kompromisszummentes hangvisszaadással; ennek a gyümölcse a cég csúcsmodellje, az Audeze LCD-4 is, a maga bájos, négyezer eurós árcédulájával. Ehhez képest a Mobius igazi budget termék – hiába kompromisszumos, mégis minőségi darab.

Másodszor: a Mobius egy planar fejhallgató. A dinamikus fülesekkel ellentétben itt a mágnes nemcsak egy kis, koncentrált részt mozgat meg, hanem egy nagyobb felületet, nagyobb energiával. A gyártástechnológia ma ismét elterjedőben van, noha már negyven éve ismerik. A korai Yamaha-modellek nyomán ortodinamikusnak is nevezik, de ez a működési elvről keveset mondó marketingszleng; magyarul síkmágnesesnek hívják. Valószínűleg nem lesz belőle fejhallgató-reneszánsz; a kínai Oppót és a HifiMAN-t leszámítva szinte csak az Audeze foglalkozik a technológiával.

A planar egyik előnye, hogy a 7.1-es hangzás megidézéséhez nem kell több dinamikus drivert használni: a nagy felületen jobban szétszórhatók a térhatású hangok. A frekvenciaátvitelük kicsit laposabb, mint a dinamikus hangsugárzóké; nem annyira húsba vágós, tökön rúgós, húdejóbasszusos-szúrósmagasos darabok, inkább tiszta, nagyon részletező, torzításmentes, finom (de nem finomkodó) hangjuk van.

A planar fejhallgatók többnyire nyitott modellek – vagyis külső csillapítás híján a mellettünk ülők is hallhatják a kiszűrődő zenét –, de a Mobius speciel zárt konstrukció. Ez a műszaki megoldás általában meghálálja a kicsit nagyobb légteret, de egy videojátékos headsethez a zárt kialakítás jobban illik. A kényelmesen, bár kissé szorosan a fejre simuló bőrpárnák jól megszűrik a külső zajokat is – még szerencse, mert digitális zajcsökkentés nincs benne.

Hát akkor mi van benne? Egy külön erősítő, például, illetve a Sony LDAC vezeték nélküli hangátviteli technológiája, ami a hagyományos bluetooth-kapcsolathoz képest háromszoros adatátviteli sebességet nyújt – vagyis jobb minőségben továbbíthatja vezeték nélkül a hangokat. (990 kilobit másodpercenként, szemben a standard bluetooth 328 kbps-ével.) Van két hangerőszabályzó – külön a hangerőnek, külön a lecsatlakoztatható mikrofonnak –; egy USB-C és egy jack-aljzat; illetve egy mikrofonkapcsoló és egy 3D feliratú gomb. A tekerhető hangerőszabályzók gombokként is működnek; ezeket benyomva további alfunkciók érhetők el, amikkel tovább variálhatjuk a hangképeket. Kedves gesztus, de kissé kényelmetlen, mivel az összes kezelőszervet a fejhallgató bal alsó részére zsúfolták össze, és Braille-írásból szerzett diploma kell a magabiztos matatáshoz. Vagy sok-sok gyakorlás. De egyszerűbb a billentyűzet gyorsgombjaihoz vagy a windowsos menühöz fordulnunk – elvégre gaming headsetről van szó, nemde?

A Mobiust egy jack-kábellel Xbox One-hoz is csatlakoztathatjuk, a PlayStation 4-nél pedig USB támogatást is biztosítanak: utóbbi egyértelműen jobb hangminőséget eredményez, mint az Xbox (könnyebben hajtható headsetekhez tervezett) kontroller-csatlakozója. De mindkét platformon be kell érnünk a sztereóval. Nem mintha ez olyan szörnyű megalkuvás lenne: a Resident Evil 2 playstationös verziója két csatornán is vérfagyasztó élmény volt. A Mobius jól lekövette a hirtelen dinamikaváltásokat: rémisztő az esőkopogás csendjébe belehasító üvegcsörömpölés, jól követhetők a távolban a ránk vadászó elpusztíthatatlan Mr. T. léptei, és mindig tudjuk, ha a következő kanyarban élőhalottak leselkednek ránk.

A szélesebb körű támogatás hiánya egyértelműen a konzolos architektúrából fakad; a tervezők a hivatalos honlapon mentegetőztek is, hogy ők ugyan a villanykávéfőző-kompatibilitást is megoldanák, de zárt rendszereknél a platformtulajdonos szeszélyei diktálják a tempót. Szóval aki csak konzoljátékokhoz használná a Mobiust, találhat jobb ár-érték arányú alternatívát – a maximumot nem célhardverekkel lehet kihozni belőle.

A pc-seknek több okuk van a zsebükbe nyúlni. Először is ott a 3D gomb, amivel a fejmozgás lekövetését is aktiválhatjuk; ez még a sztereó hangképből is térhatást csinál, és a fejünk forgatásával párhuzamosan mozdul el a színpad. Az effekt akár zenehallgatásnál is aktiválható, és VR játékokhoz hasznos kiegészítés – lenne, ha a VR headsetek nem lennének alapból felkészítve a fejmozgáskövetésre, ami egy kétezer forintos fülhallgatóból is kihozza a térhatást.

De a Mobius konfigurációs szoftverével és egy másfél méteres USB kábellel olyan háromdimenziós hangzást hozhatunk ki egy számítógépből, amit tényleg nagyon nehéz meghaladni. Nézd csak – cukkoltam a Razer fülese világító kagylói közül kirángatott pc master race barátomat –, ilyet még biztos nem hallottál! Zsákbamacska volt, mert akkor még én sem, de megelőlegeztem a bizalmat. És elég volt húsz percet eltölteni a Destiny 2 egyik csataterén, hogy a bizalom meghálálja magát. Alulról-fölülről-elölről-hátulról jöttek a hangok, a hangeffektek ereje és dinamikája a távolság függvényében változott. Csukott szemmel is tudtam, hogy hol vagyok és mi történik. Hangulatfestő és hangutánzó szavak helyett legyen elég annyi, hogy ha vakokat akarnék rászoktatni a videojátékokra, az Audeze Mobius lenne a tökéletes kapudrog. Főleg, hogy a sokcsatornás hangsávval rendelkező filmek is profitálhatnak a térhatásából. 7.1 csatorna, 2 fül, 1 köbdeciméternyi térfogat és kiváló hangminőség – ritka együttállás ez. Nem csoda, hogy sokan rokonértelmű fogalmakként kezelik az akusztikát és az alkímiát.

Sajnos a páratlan térélményhez mindenképpen szükség lesz egy USB-C kábelre és egy erősebb pc-re, mert a vezeték nélküli hangátvitel csak sztereó. Igaz, a Mobius két csatornán is tud emlékezeteset alkotni – ez akkor derült ki, amikor változatos zenékkel is megkínáltam. Elvégre egy fejhallgatónak ez a savpróbája: nem a virtuális-digitális zajok, hanem az élő zene mutatja meg a képességeit.

És nem bukott el, pedig próbáltam zavarba hozni. A síkmágneses felépítésből adódóan nem olyan ökölcsapásszerű basszusa van, mint a dinamikus meghajtóknak, viszont van tere, levegője, finomsága. A Dead Can Dance Children of the Sunjában lábdobbá szelídül az üst-, Kendrick Lamar DNA-jében a bassline inkább markáns, mint tekintélyt parancsoló, és Mr. Gasmask acidcore-ja is volt már bugisabb. Akik a dögöt keresik egy fejhallgatóban, csalódottak lehetnek, viszont – egy gaming headsettől megdöbbentő módon – a Mobius akusztikus felvételekkel és élő hangszerekkel kimagaslót alkot. Keith Jarrett zongorázása a kölni koncertteremben, vagy a kazettáról hallgatott John Fogerty-koncertfelvétel egyaránt libabőrös élmények, akárcsak a Dire Straits Telegraph Roadjának dinamikája. És nincs késztetés, hogy újabb és újabb tesztanyagot válasszunk: a feltett lemezek és a streamelt albumok simán végigfutnak, bármit is válasszunk. Egyszerűen jó hallgatni; a kissé szoros fülpárnák alighanem előbb válnak kényelmetlenné, mint a hang. Egy videojátékokra tervezett térhatású fülestől ez a sztereó élmény meghökkentő – sok, kifejezetten zenehallgatásra szánt modellt lepipál.

Ezért az élményért, ezért a szolgáltatáscsomagért és ezért a sokoldalúságért a Mobius 300 eurós ára nem is tűnik olyan soknak. Nem ez lesz a cég flagship fejhallgatója, és nem is lesz olyan misztikus presztízsdarab, mint az LCD-4z, de aki szeretne audiofíliát csempészni a számítógépes játékaiba, az kevés jobb alternatívát találhat. És hát ott a tudat, hogy ez mégis csak egy Audeze-modell, a fejhallgatógyártás Bentley-jének az egyik terméke – és egyben bizonyíték arra, hogy az alsó árkategóriában is lehet kimagaslót alkotni.