Meghalt a kézi számológép egyik feltalálója

2019.03.06. 14:50

86 éves korában meghalt Jerry Merryman, aki két társával közösen alkotta meg a világ kézi számológépét a Texas Industriesnál. 

letöltés

1965 őszén azt a feladatot kapták kollégáival, hogy az addigi robusztus számológépek helyett csináljanak egy kisebbet. Ekkor a legkisebb számológép is 20 kilót nyomott. Merryman és kollégái 18 hónap munka után előálltak egy prototípussal, ami mindössze 1,3 kilogrammot nyomott. Ezt a darabot azóta a Smithsonian Intézetben állították ki. 

A csapatot az a Jack Kilby vezette, aki 1958-ban feltalálta és létrehozta az első integrált áramkört, és 2000-ben fizikai Nobel-díjat nyert. Sokan azt gondolták, hogy a feladatot nem lehet megoldani, de Marryman és harmadik kollégájuk, James van Tassel nem adták fel. Nem az volt a legnagyobb kihívás, hogy kicsi legyen a számológép, inkább az, hogy ne kerüljön egy vagyonba. 

A számológép mindössze négy alapvető matematikai műveletre volt képes. Tudott összeadni, kivonni, ismerte a szorzást és az osztást. Annyira újítónak számított, hogy ekkor még a számológép mint szó sem létezett. Kereskedelmi forgalomba csak 1970-ben került, poketronic néven, a kitalálásában és megvalósításában résztvevő mérnökök közül ekkor egyet sem nevesítettek.  A felesége azt mesélte Merrymanről, hogy férjét ez sosem zavarta. "Nem érdekelte, hogy híres legyen, elég volt neki, ha a barátai úgy gondolták, hogy jó munkát végzett" - emlékezett Phyllis Merryman.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport