Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A hálózatok is kellenek a sikerhez, mondják a CEU-n

2019.03.21. 14:35
Miért lett Miles Davis Kind of Blue című albuma a jazz legsikeresebb lemeze, miközben több százezer lemezre senki sem emlékszik? És miért ismeri mindenki Einstein nevét, ha közben a relativitás elméletét kis túlzással senki nem érti? A sztártudósnak számító magyar Barabási Albert-László részvételével a hálózatok és a siker összefüggését nyomozzák a CEU nagyközönségnek szóló péntek esti előadásán. A rendezvényt 18 órától az Indexen is élőben lehet majd követni.

A CEU Határtalan tudás címmel februárban indított rendezvénysorozatának első estje a klímaváltozásról szólt, és arról, hogy mit tehetünk ellene átlagemberként a hétköznapokban. Azt is közvetítettük (a videót utólag is meg lehet nézni), ez ugyanis nem az a tudományos elefántcsonttorony, ahonnan egyszerű halandó úgysem ért sokat a kiszűrődő morajból; az előadások célja, hogy színvonalasan és komoly tudósoktól, de közérthetően legyen szó fontos, így vagy úgy mindenkit érintő kérdésekről.

Mint a szervezők írják: „A CEU professzorai és a velük együttműködő magyar szakemberek, valamint a társadalmi élet szereplői mutatják be az érdeklődő közönség számára a legizgalmasabb tudományos aktualitásokat és azok közvetlen hatását mindennapi életünkre.”

A most pénteki eseményen (a hangzatos cím: Mi a siker titka?) az előadók: Barabási Albert-László, fizikus, hálózatkutató, a CEU és a Harvard oktatója, Vedres Balázs, a CEU docense, a társadalmi hálózatok és a társadalmi változások összefüggéseinek kutatója és a tudományon kívüli világból Palya Bea, énekes-dalszerző.

A kimagasló teljesítmény és a siker nem feltétlenül jár együtt. Mi múlik rajtunk és mi a körülményeken?

Mi a hálózatok szerepe, hogyan segítenek megkülönböztetni a sikert az átlagos teljesítménytől, mit tehetünk a gyakorlatban a sikerért? – ezek lesznek a fő kérdések. Az előadások ingyenesek, de előzetesen regisztrálni kell (ezt itt lehet megtenni, amíg van hely), de az Indexen is élőben meg lehet őket nézni.

Pénteken hatkor kezdünk, addig egy rövid kedvcsináló videó: