
Nem szabad humán reprodukcióra használni a génszerkesztést
Jelenleg bárki részéről felelőtlenség lenne génszerkesztést használni gyerekek létrehozására, mivel a DNS-ben bekövetkező változások átöröklődhetnek a következő nemzedékekre
– húzták alá közleményükben a szakértők. A WHO főigazgatója tavaly decemberben hívta életre a bizottságot, azután, hogy egy kínai tudós novemberben bejelentette, hogy génszerkesztett ikrek létrehozásában segített. A WHO bejelentését megelőzően egy nemzetközi kutatókból és szakemberekből álló csoport az emberi petesejtet, spermát vagy embriót érintő génszerkesztés ideiglenes betiltására szólított fel a múlt héten. A bizottság szerint nincs szükség ilyen szintű korlátozásra, ám hangsúlyozta, hogy a humán génszerkesztési kutatásokat kizárólag tudományos céllal, átlátható módon lenne szabad végezni.

A kínai Ho Csian-kuj tavaly novemberben jelentette be, hogy a CRISPR-cas9 nevű molekuláris ollóval megváltoztatta egy ikerpár génállományát, hogy a babák ne kaphassák el apjuktól a HIV-vírust. A kutató bejelentése az egész világon nagy felháborodást váltott ki. A szakemberek szerint Ho tevékenysége ismeretlen egészségi kockázatoknak tette ki az ikreket. Kínában a közelmúltban közzétették azt a tervezetet, amely a génszerkesztést és más kockázatokat rejtő biotechnológiai beavatkozásokat szabályozná.
(MTI)
