Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Isten hasznos találmány

GettyImages-494580627
2019.03.22. 05:06
A legösszetettebb társadalmak egy dologban hasonlítanak egymásra: mindegyik kifejlesztett története során egy moralizáló istent, amely jutalmazza a helyesen viselkedőket, és bünteti a társadalmi szabályok ellen vétőket. Egy új tanulmány azonban megkérdőjelezi a hipotézist, mely szerint a legkomplexebb kultúrák kialakulását az emberekkel törődő természetfeletti lények koncepciója tette lehetővé.

Bár a nyugati zsidó-keresztény kultúrkörből nézve magától értetődőnek tűnik az elképzelés, hogy az istennek vagy isteneknek nincs jobb dolguk, mint az emberek viselkedése felett ítélkezni, valójában az efféle istenkép inkább számít kivételnek az emberi társadalmak történetében. A vadászó-gyűjtögető kultúrák istenségei például alig törődtek az emberekkel, pláne nem azok moralitásával, hanem sokkal inkább a természet erőinek igazgatásával voltak elfoglalva.

A mai domináns kultúrák istenei azonban nem ilyenek, és innen jött az úgynevezett „nagy istenek”-hipotézis ötlete. Talán éppen ezek a természetfeletti képességekkel rendelkező és a csoporttagok viselkedését felügyelő lények tették lehetővé, hogy e kultúrák, például az iszlám, a judaizmus vagy a kereszténység, ilyen globális méretekre tegyenek szert. Az elképzelés szerint a kis természeti közösségekben mindenki ismert mindenkit, és mindenki az összes többi csoporttag szeme láttára művelt mindent,

így egyértelmű volt a jutalom és a büntetés kérdése.

Ahogy azonban a társadalmak növekednek, és az emberek már több településen, több részközösségbe rendeződve élnek, a szabályszegők sokkal könnyebben megúszhatják a bűneiket, hiszen vagy senki sem látja azokat, vagy a tanúk nem közeli ismerősei a vétkezőnek. Ha pedig a tagokat nem kényszeríti semmi a szabályok betartására, akkor a társadalom szövete felbomlik, és képtelen lenne meghaladni a néhány tucat lakosú falvak szintjét.

Itt lép be egy mindenkire személyesen vigyázó, illetve felügyelő isten, aki akkor is látja a bűnöket, ha egyébként a megtévedt ember teljesen egyedül van, és a kilátásba helyezett büntetés eltántoríthatja az illetőt a rossztól. Ez tök jól hangzik, csak az elméletet eddig kevés közvetlen bizonyíték támasztotta alá. Ezért az Oxfordi Egyetem kutatói most megpróbáltak objektív bizonyítékokat találni a hipotézis helytállóságára. De a Nature-ben megjelent tanulmány szerint ez nem teljesen sikerült.

A vizsgálathoz a Seshat (Szesat, az egyiptomi mitológia tudásért, bölcsességért és írásért felelős istennője) elnevezésű adatbázist vették alapul. Ebben több tízezer évre visszamenően rengeteg emberi kultúra adatait gyűjtötték össze. Az adatok különlegessége, hogy az efféle vallástörténeti, néprajzi, antropológiai kutatások esetében ritka módon számszerűsíthetők, így statisztikai módszerekkel összehasonlíthatók.

Összesen 30 régióból származó 414 kultúrát hasonlítottak össze, amelyek időben a történelem előtti koroktól kezdve egészen az ipari forradalomig terjedtek. 51 tényezőt vizsgáltak, például hogy hány tagja volt a közösségnek, vagy hogy a kormányzat hierarchikusan rendeződött-e. Emellett igyekeztek meghatározni azt is, hogy a kultúra istene vajon moralizált-e, tehát törődött-e az emberek „jóságával”.

Kiderült, hogy a nagy kiterjedést elért társadalmak hajlamosak voltak moralizáló istent kitalálni maguknak, míg a kicsi közösségek nem annyira.

De a kép mégsem ennyire tiszta. Amikor ugyanis az elemzést leszűkítették azokra a régiókra, ahonnan a fejlett erkölcsi érzékkel rendelkező isten létrejötte előttről is vannak információink, kiderült, hogy ez az isten általában már az után alakult ki, hogy a társadalom elérte a viszonylag magas összetettséget. Ez tehát azt jelenti, hogy az moralizáló isten koncepciója nem lehetett a társadalmi növekedés kiindulópontja, kezdeti mozgatórugója.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallásnak semmi szerepe ne lenne az összetett kultúrák létrejöttében. A tanulmány szerzői úgy tartják, hogy a vallásos rítusok sokkal fontosabb szerepet játszottak maguknál az isteneknél, hiszen az ezekben való részvétel növelte az emberek közötti kooperáció hatékonyságát. Majd amikor a társadalom már elég naggyá vált (úgy egymilliós lakosság körül), bejött az erkölcsi törvények felett őrködő isten is, hogy segítsen stabilizálni a szokásjogot, és tovább erősítse az együttműködést.

A közös istentől való félelem különösen azon társadalmak (államok) esetében volt rendkívül hasznos, ahol a népesség már különféle nyelveken beszélt, és egyébként eltérő kulturális háttérrel bírt.

(Borítókép: Az utolsó ítélet (1600-1625), Cornelis de Vos festménye a Dán Nemzeti Múzeumban. Fotó: PHAS/UIG / Getty Images Hungary)