Emma
8 °C
22 °C

Korábban halnak a most születő gyerekek a légszennyezettség miatt

2019.04.03. 20:26

Világszerte átlagosan 20 hónappal rövidíti meg a most születő gyerekek várható élettartamát a légszennyezettség, ami 2017-ben minden tizedik halálozásban közrejátszott, így pedig a maláriát és a közúti baleseteket lehagyva már a dohányzással van egy szinten egy friss jelentés szerint – írja az MTI.

A világ levegőjének állapotáról szerdán kiadott 2019-es State of Global Air (SOGA) jelentésből kiderült, hogy a helyzet Ázsiában a legrosszabb, ahol akár 30 hónappal is megrövidülhet a gyerekek várható élettartama, a szubszaharai afrikai térségben pedig 24 hónappal

  • a közlekedés és ipar okozta külső
  • és a lakóhelyen belüli – főként tűzön történő főzés okozta – légszennyezettség miatt.

A fejlett világban sokkal jobb a helyzet, de a levegőszennyezettség itt is átlag öt hónappal csökkenti a mai gyermekek életkilátásait. A jelentést készítő Egészségügyi Hatások Intézetének elnökhelyettese, Robert O'Keefe elmondta, teljesen megdöbbentek az eredményektől, és hozzátette azt is, hogy nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre nézve is komoly kockázatot jelent a rossz levegő.

A levegőszennyezettség globálisan a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) okozta halálozások 41 százalékáért felelős, a 2-es típusú diabétesz okozta halálozások 20 százalékában játszik szerepet, a tüdőrák okozta halálozás 19 százaléka következik be miatta, 16 százalékban az iszkémiás szívbetegségben szenvedőknél, 11 százalékban pedig a sztrókos esetekben okoz halált.

O'Keefe elmondta, csodákat nem lehet várni, de a kormányok által tett lépések lehetnek hatékonyak, amire a fejlett világban vannak is jó példák. Kínában is van előrelépés, a 2013-ban felállított akcióterve az elmúlt években már elkezdte éreztetni a hatását.

A jelentés szerint Ázsia déli részén a legmagasabb a szálló por szintje, Nepálban és Indiában ez a szint kétszerese a Kínában mértnek. A legkisebb koncentrációt az Egyesült Államokban, Norvégiában, Kanadában, Svédországban, Új-Zélandon mértek, de a Maldív-szigetek, Brunei és Észtország is jól szerepelt.

A légszennyezettség veszélyeire korábban többen rámutattak már, kiderült már többek közt, hogy növeli a vetélés kockázatát és a spermiumtermelés is romlik miatta.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!