Béla
8 °C
15 °C

A Google-től igazolt vezető kutatót az Apple

2019.04.05. 22:13

A nagy techcégek előszeretettel igazolnak egymástól tehetséges kutatókat, ami dupla haszon, hiszen a saját erősítésen túl egyben a konkurenciát is gyengíthetik vele. A mesterséges intelligencia (MI) kutatására rágyúró Apple már tavaly is a Google-től csábított át egy kutatót, majd most újra tőlük happoltak el egy neves szakembert – írja a VentureBeat.

A tavalyi igazolás, John Giannandrea a Google MI és keresési részlegét vezette, az új munkahelyén pedig az MI-stratégiáért felel. A friss szerzemény Ian Goodfellow a gépi tanulás elismert szakértője, az Apple-nél a titokzatosan hangzó "különleges projektek" csoport gépi tanulási igazgatója lesz.

Goodfellow már korábban is dolgozott a Google-nél, a két nekifutás között pedig az OpenAI-nál kutatott. Leginkább az úgynevezett versengő hálózatok (Generative Adversarial Networks, GAN) feltalálásáról ismert. Ezeknek a lényege, hogy két algoritmust eresztenek össze, hogy a folyamatos interakcióval egymást fejlesszék. Ha például az egyik azt a feladatot kapja, hogy minél realisztikusabb képeket generáljon, míg a másik azt, hogy megkülönböztesse a valódi és a hamis képeket, a másik munkájára alapozva idővel mindkettő egyre jobb eredménnyel fog dolgozni.

Az Apple nem véletlenül erősít az elmúlt pár évben az MI terén, a cég ebben némileg lemaradásba került a legnagyobb riválisaival, elsősorban a Google-lel szemben, amit azóta nagy erőkkel igyekeznek behozni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!