Konrád
6 °C
23 °C

Bill Gates kolibrije a tenyeremből eszik

20190404 UndergroundTour-0069
2019.04.11. 21:27 Módosítva: 2019.04.11. 23:10

A digitális világ egy olyan hely, ahol az idő visszafordítható, a gravitáció iránya megváltoztatható, és a fizika törvényei nem mindig viselkednek úgy, ahogyan azt tanultuk – vezette be a Microsoft redmondi központjának egy föld alatti részlegében a Hololens jelenéről és jövőjéről szóló előadást Greg Sullivan kommunikációs vezető, pontosan úgy, mintha porondmesterként vezetné be az egybegyűlteket a furcsaságok cirkuszába.

Éppen csak a fények, a füst meg a zene hiányzott, meg a kapuk teátrális kitárása. Utóbbiban azért az is közrejátszott, hogy a Microsoft egyik titkos bázisa, ahol a Hololenst vagy az Xbox újabb verzióit is fejlesztették, pontosan a nyilvános látogatóbázis alatt található.

Vagyis amíg a látogatók az új Surface-ekkel vagy a cég történetével ismerkednek, addig van úgy, hogy alattuk néhány méterrel a legtitkosabb projekteken dolgoznak éppen.

Ami persze lehet, hogy csak mendemonda, de annyit biztosan elértek vele, hogy már ettől mindenki szeme kipattan az ebéd utáni kómából, és azonnal jegyzetelni kezd. 

Idén februárban, a barcelonai mobilkongresszuson mutatták be a Hololens második generációját, amit az iparnak és a fejlesztőknek szántak elsősorban, és a legtöbbeknek első körben annyi maradt meg róla, hogy majdnem félmillió forinttal kerül kevesebbe, mint az elődje, de még így is baromi drága. Igaz, a nagyjából egymillió forintos árért cserébe sokkal erősebb hardvert adnak, kétszer akkora a látómező, sokkal egyszerűbb az irányítás, követi a szemmozgást, és a kialakítása is sokkal kényelmesebb.

Mindenféle valóság létezik, ez most épp a kevert

A Hololens világának megértéséhez Sullivan szerint azt kell tisztázni, mi a különbség a virtuális, a kiterjesztett és a kevert valóság között. A kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) egyik legnépszerűbb példája volt a Pokémon GO játék, amikor a telefon kijelzőjén keresztül úgy láthatta az ember, hogy a kis figurák a 4-6-os villamoson utaznak valakinek a vállán. Nem túl életszerű, senki sem hitte azt, hogy ezek valódi kis figurák, és csak a telefon kijelzőjén lehetett velük bárhogy interakcióba lépni.

A virtuális valóság (virtual reality, VR) ennél összetettebb, ott a legtöbbször az ember szinte teljesen kizárja magát az igazi valóságból, és bekerül mondjuk egy őserdőbe, ahol akár egy teljesen élethű dinoszauruszba is belefuthat és interakcióba is léphet vele különböző kontrollerek segítségével. A veszélye ennek az, hogy sokan tengeribetegségről, szédülésről és hányingerről számolnak be. Illetve a játékélmény sem az a klasszikus rohangálós-vetődős megoldás, egészen egyszerűen azért, mert az ember vakon tapogatózik benne, és egy mozgalmasabb játék során, ha túlságosan beleéli magát a történetbe, könnyen nekivetődhet otthon a komódnak, ami nem igazán része a játéknak.

A harmadik út a mixed reality, vagyis kevert valóság, ami valahol a kettő közé lőhető be. Ilyenek tulajdonképpen a hologramok, amiket például egy asztalra vetíthet az ember, nagyíthatja, forgathatja, odébb is dobhatja, mindezt úgy, hogy közben a valóságtól sem szakad el.

Mire jó ez az egész?

Az új Hololens felhasználása nem feltétlenül a játékokra és a szórakozásra fókuszál, de nyilván az sem egy elhanyagolható terület. Mégis leginkább az ipar profitálhat belőle, a Microsoft és partnerei által végzett kutatások szerint négyszer hatékonyabb lehet a munka már akkor is, ha a gyártósorokon a dolgozók ilyen szemüvegben nézik, hogy egészen pontosan mikor és hova kerüljön az alkatrész, és mikor szerelték bele egészen biztosan jól. Persze messzinek tűnik még az a jövő, hogy egy magyar gyárban mindennapos legyen a Hololens a dolgozókon, ugyanakkor ha valóban ennyit dob a hatékonyságon, akkor nem elképzelhetetlen, hogy hamar visszahozza az árát, ha ez által gyorsabban, többet és kevesebb hibával tudnak termelni.

A másik jelentős felhasználása az iskolákban lehet. Bár ahhoz egy Google Cardboard és egy lelkesebb tanár is elég, hogy történelemórán virtuális sétát tegyenek a tanulók Pompei romjai között, az orvosképzésben például már egyértelműen hatalmas hasznát lehetne venni a Hololensnek.

Erre egy gyors példát is mutattak a központban. Egy gyomortükrözés nem éppen kellemes beavatkozás, és még tovább rontja a helyzetet, ha eleve egy olyan hallgató végzi, aki most próbálja ki először élő emberen. Egy ilyen Hololens szemüveggel viszont előtte már tudná tökéletesíteni a beavatkozást: az emberi torzón látja pontosan, hol milyen szerveknél, hogyan halad, mikor okoz fájdalmat, és talán nem is kell sokat magyarázni, hogy ez miért lehet nagy előrelépés mind a tanulóknak, mind a pácienseknek.

Egészen pontosan háromszor kényelmesebb

Mikor még a februári bemutató előtt bárki arról kérdezte a Hololens fejlesztőit, hogy a második generációnál mire lehet majd számítani, akkor olyan egyértelmű válaszokat kaptak az újságírók, mint hogy erősebb lesz, nagyobb lesz a látótér, kényelmesebb lesz, és eleve jobb lesz a felhasználói élmény. Sullivan megjegyezte, hogy a Hololens 3 kapcsán már most tudja, hogy pontosan ugyanezekre lehet majd számítani, vagyis az majd még jobb lesz, még kényelmesebb és még nagyobb élmény lesz használni – ki gondolta volna. Azt még hozzátette, hogy például az, hogy háromszor kényelmesebb viselet a Hololens 2, mint az első generáció, nemcsak holmi hasraütésszerű marketingduma, hanem pontos mérések bizonyítják, hogyan reagálnak a viseletre a szemek vagy a nyak izmai, és most éppen ez a sapkaszerű viselet tűnik a legjobbnak, de valószínűleg a következő generációra szerinte még ennél is jobbat tudnak majd nyújtani.

Az első Hololens gesztusvezérlése még nem igazán nevezhető kifinomultnak, kicsit úgy kellett vele csettintgetni meg ide-oda kalimpálni, mintha egy varázslóiskolában lenne az ember. Ennél a második generációs mozdulatsorok jóval egyszerűbbek lettek, a szemmozgás követésével pedig tényleg csak rá kell nézni valamire, hogy elinduljon a csoda. Ráadásul eddig ha valaki beruházott egy ilyenre, akkor mellé be kellett ruháznia egy olyan emberre is, aki tudott hozzá valamilyen programot kreálni, mert nem úgy működött, hogy kicsomagolás után már használni is lehetett. Az új verzió sem ennyire egyszerű, de legalább már sokkal egyszerűbb hozzá programot írni vagy beszerezni egy harmadik féltől.

Az például teljesen elképzelhető, hogy a jövőben úgy szerelünk majd össze IKEA-szekrényeket, hogy mindkét kezünk teljesen szabad, a szerelési útmutatót egyszerre látjuk az alkatrészekkel, és az is egyértelmű lesz, hogy mit, hova és hogyan kell majd összecsavarozni. Ahogyan a jövőben az új készségek elsajátítása is lehet, hogy ilyen szemüveggel működik majd, és például egy rendes autóban, ilyen sisakkal a fejünkön fogjuk látni, milyen ívben is kellene tolatni, mikor éppen vezetni tanulunk.

Szemmel verés, hologrametetés, dobálózás

Sullivan felvezetése után minden újságíró úgy várta, hogy végre a fejére kerüljön a nem túl jól kinéző szerkezet, mintha karácsony lenne. A sorban állás közben a titkos szobákból önfeledt kacajok és tapsikolások szűrődtek ki, és kezdett az egésznek olyan hangulata lenni, mintha Wonka Vilmos a techszektorba szállt volna be, miután az egészségeséletmód-lobbi tönkretette, amiért még pályázati pénzből sem volt hajlandó gluténmentes paleo csokivízesést telepíteni.

Az, hogy a Hololens 2 csak kétszer vagy valóban háromszor olyan kényelmes, mint az elődje, nem derült ki egyértelműen a pár perces demó alatt. Az mindenképpen jó, hogy fel lehet nyitni pont úgy, mint egy hegesztőpajzsot, így ha valaki beszél az emberhez, kevésbé érzi magát kellemetlenül, mint korábban. A kalibrálás egyszerű, akkor van jól az ember fején a sisak, ha egy nagy téglalap minden szélét rendesen látja, aztán pedig kizárólag szemmel kell követni kis pontokat, és

már indulhat is a kevert valóságos élmény.

A különböző, nem feltétlenül természetes gesztusok helyett most egészen egyszerűen a kivetített hologramhoz lehet érni, majd forgatni, széthúzni, összetolni, és az egészet el is lehet dobni a francba virtuálisan, ha mégsem megy a már fentebb említett szekrény összeszerelése.

A következő körben szép színes gyémántok jelentek meg a szoba másik felében, amik közül  mindig az kezdett el pörögni, amelyikre néztem. Egy idő után kicsit olyan érzés volt, mintha az agyhullámaimmal irányítanám az egészet. Aztán a következő feladat alatt szimpla rátekintéssel és egy „POP” vezényszóval lehetett felrobbantani a kis gyémántokat, és ekkor egyértelművé vált, hogy a Microsoft igazán leprogramozhatná ugyanezt Uri Gellernek, hogy sikerélménye legyen, ahogy pörgő brexit feliratokat zúzna össze és állítana meg egész nap. 

„Most nagyon figyelj, hamarosan meglátsz valamit” – mondta a tesztelést vezető mérnök, és mikor hirtelen megjelent egy kolibri a szobában, akkor már tudtam, miért tapsikoltak a többiek, a sikongatás pedig akkor következett be nálam is, mikor a kolibri kecses mozdulatokkal a tenyerembe szállt. „Most pedig tudj meg többet a madárról, ami a kezedben pihen” – mondta a mérnök, és én itt már teljes extázisban voltam, hogy ezt hogyan lehet fokozni, ezért annyira lelkesen és olyan sebességgel olvastam a kivetített Wikipédia-szócikket, hogy hirtelen a végére is értem, és ahogy ugrált a tekintetem fel-le, hogy most mit kell nézni, úgy tekertem a szöveget is fel-le, és ekkor esett le, hogy tulajdonképpen a szöveg a szemmozgásomat követi olyan természetességgel, hogy az elsőre fel sem tűnt. A bemutatónak ezzel vége, az utánam következőknek pedig már el sem indult, vagy csak a műsorszámok fele jutott.

Bill Gates nagy kedvence ez a termék, személyesen nyomon követi a fejlesztéseket és a demókat

– árulta el még a tesztek előtt Sullivan, és azóta magam előtt látom, ahogyan a cég éléről már távozó, de az operatív feladatokban még mindig részt vevő Gates ugyanúgy tapsikol a kolibri láttán a titkos kis föld alatti szobában, ahogyan mi tettük, aztán hazaviszi megmutatni a gyerekeknek is, de otthon már nem indul el a demó. Mindenesetre nagyjából a csoport fele, akik a teljes élményt kaptuk, még percekkel később is úgy vigyorogtunk, mintha most jöttünk volna a vidámparkból.

A Hololens 2 menő, tényleg teljesen más élmény, mint bármilyen virtuális világ vagy kiterjesztett valóság, itt ugyanis mindenki marad a saját világában, azaz nem éreztem azt, hogy egy erdőben lennék vagy a világ másik felén, maradtam a szobában, láttam a tesztet vezető mérnököt, az asztalokat, a széket, csak mellesleg itt-ott feltűnt egy kolibri vagy egy hologramtárgy, amivel teljesen természetes mozdulatokkal lehetett interakcióba lépni, és ettől lett az egésznek olyan élménye, mintha egyenesen egy sci-fi film közepébe utaztam volna, vagy egy csúcsmodern vidámparkba. Ez persze eddig is megvolt, de most a szemkövetéssel és az egyszerűbb gesztusvezérléssel tényleg mindenkinek élvezhetővé vált. Ezzel együtt se valószínű, hogy egymillió forintért otthonra is beszerezném, ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy minden gyári dolgozó annyira boldogan tapsikolna, mint mi a néhány perces bemutató alatt, ha egy ilyet hordhatna, mindenesetre úgy tűnik, egyértelművé vált az irány, milyen szerepet tölthet be a piacon, és ezen az egyszerűbb programozás és könnyebb használhatóság nagyon sokat segíthet. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!