Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Kitalált egy új sportot a mesterséges intelligencia

2019.04.15. 08:54

Vannak azok a sportok, aminek alapjai már akár évezredek óta köztünk élnek, és most itt az első olyan csapatjáték, amit mesterséges intelligencia fejlesztett, a neve pedig az, hogy  Speedgate. Az ötlet az AKQA nevű designcégtől indult, a végeredmény pedig egy olyan labdajáték, amit hatan játszanak, három kapura- írja az Engadget

A játék lényege, hogy a hat játékos játszik egy csapatban, a labdát a középső kapun kell átrúgni, pontot szerezni pedig valamelyik pálya végi kapunál lehet. Nem lehet állni, a labdának folyamatos mozgásban kell lennie, maximum három másodpercig maradhat egy helyen.  Elsőre nem hangzik túl újítónak, pedig a cég azt állítja, hogy 400 létező sport szabályain alapszik, ezekből készült a mesterséges intelligencia segítségével egy újabb. 

A kísérlet során több lehetséges sportot is kidobott a gép, ezek közül voltak olyanok, amik egyértelműen megvalósíthatatlanoknak bizonyultak, aztán három lehetséges játékra szűkítették a kört, ezeket tesztelték, és így lett a nyertes a Speedgate. A mesterséges intelligenciát ahhoz is igénybe vették, hogy a játék logóját és mottóját is rá bízták, igaz utóbbi nem lett túl eredeti, túl sok értelme sincs, de 

a Speedgate nevű játék hivatalos szlogenje az, hogy "Nézz szembe a labdával, hogy a labda légy, hogy a labda fölött légy". 

Oregonban már hivatalosan is bejegyeztették, és bár senki sem gondolja, hogy a Speedgate le fogja nyomni a legnépszerűbb sportokat, de egy újabb bizonyítéka lehet annak, hogy a mesterséges intelligencia milyen nagy hatással lehet a hétköznapi életünkre még egy olyan területen is, mint a sport. 

Hogy egyszerűbb legyen elképzelni, hogyan is néz ki egy speedgate játszma, készült egy videó is, a készítők pedig arra buzdítanak mindenkit, hogy próbálják ki, rendezzenek bajnokságot, vagyis aki elég gyors, az most könnyen szerezhet magának egy világbajnoki címet, ha most rögtön megrendezi az első Speedgate világbajnokságot a hosszú hétvégén. 

This is Speedgate from AKQA on Vimeo.