Illés
17 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Két nap alatt tönkrement a Samsung összehajtható telefonja

2019.04.18. 10:48

A Samsung kiadta újságíróknak a legújabb, összehajtogathatós telefonja, a Galaxy Fold tesztkészülékeit, hogy az április 26-i amerikai megjelenés előtt már legyenek róla olvasható tesztek, és addigra az emberek eldönthessék, hogy szükségük van-e a hitech készülékre. Hamarosan jöttek is az első cikkek, de nem éppen olyanok, amikre a Samsung számított, ugyanis több újságírónál is tönkrement a teszttelefon

Az újságírók arról számoltak be, hogy ahol össze kell hajtani a telefont, ott felpúposodott a kijelző, van, akinél be is tört, és olyan videók is kikerültek az internetre, ahol a képernyő egyik fele csak pislákol, mintha kontakthibás lenne.  Azt nem tudni, hogy a cég hány újságírónak küldte ki a készüléket, és ebből mennyinél jelentkezett a probléma, azaz nem lehet egyértelműen következtetni, hogy mekkora a baj, de az semmiképpen sem növeli a 600 ezer forintnál is drágább készülék iránti keresletet, ha néhány nap alatt ennyi negatív kritikát kap. Mármint a kialakítása, mert azt meg kell hagyni, hogy a tudásával senkinek sem volt baja, csak hát ezzel senki sem megy sokra, ha közben viszont meghal a kijelző vagy betörik néhány nap használat után. 

A történtekre a Samsung is igyekezett reagálni. Kiemelték, hogy a telefon egy védőfóliával érkezik, amit nem szabad eltávolítani. Mivel ez a tesztkészülékeknél nem volt egyértelműen jelezve, így néhány újságíró ezt eltávolította, és tönkre is ment a készülék. Ezért azt ígérik, hogy ezt egyértelműsítik a vásárlók felé is, hogy ne legyen ilyen gond.  

Szóval ha vásárol egy drága telefont, eszébe se jusson leszedni a kijelzővédő varázsfóliát, mert az a telefon lelke!

Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy nem csak azoknál jelentkeztek gondok, akik leszedték a fóliát, és az újságírók állítják, hogy semmi extra dolgot nem csináltak a készülékkel, csak kinyitogatták és becsukták, illetve zsebre tették, vagyis használták úgy, ahogyan azt a felhasználók is fogják. A Samsung azt ígéri, hogy kivizsgálják az eseteket, és igyekeznek minél hamarabb megnyugtató választ adni az újságíróknak is arra vonatkozóan, hogy mi történt. A bizakodó tesztelők, például a Techcrunch újságírója, azt feltételezik, hogy a teszttelefonok még csak prototípusok voltak, nem a végleges, kereskedelmi forgalomban megjelenő darabok, de hogy igazuk van-e, az majd csak április végén derül ki.