Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Az Apple beintett a telefonozással töltött időt limitáló alkalmazásoknak

2019.04.29. 10:31

Tavaly szeptemberben az iOS12-vel vált mindenki számára elérhetővé a Screentime, ami könyörtelenül szembesítette az iPhone-felhasználókat azzal, hogy mennyit nyomkodják a telefonjukat. Most nagyon úgy néz ki, hogy az Apple úgy érezte, nem használják elegen a funkciót, az elmúlt időszakban ugyanis több hasonló alkalmazást is kihajítottak az App Store-ból - írja a CNN.

A jelenséggel a New York Times foglalkozott bővebben, akik szerint a cégóriás korlátozta, sőt, több esetben teljesen eltüntette a digitális áruházából a legnépszerűbb használatot korlátozó alkalmazásokat, köztük olyanokat is, amikkel a szülők keményebben tudták felügyelni a gyerekeik telefonhasználatát.

A lap adatai szerint a leggyakrabban letöltött tizenhét alkalmazásból legalább tizenegyet korlátozott, vagy törölt le az Apple. Saját indoklásuk szerint ennek az az oka, hogy megsértették az irányelveiket azzal, hogy az ún. MDM-technológiát használták, amivel lényegében át lehet venni az irányítást egy másik telefon felett, ez azonban annak fényében elég érdekes, hogy korábban kivétel nélkül beengedték őket az egyébként elég keményen moderált App Store-ba.

A semmiből, mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül dobtak ki minket. Szisztematikusan ki akarják végezni az ilyen alkalmazások piacát.

– mondta Amir Moussavian, az OurPact nevű, rendkívül népszerű szülői felügyeletet biztosító alkalmazást fejlesztő cég vezérigazgatója.

Őket februárban dobta ki az Apple, más fejlesztők pedig arról számoltak be, hogy kulcsfontosságú funkciókat kellett kiszedniük az alkalmazásaikból, hogy maradhassanak az Apple boltjában. A TechCrunch egyébként már tavaly decemberben megírta, hogy az Apple elkezdte jobban figyelni az ilyen alkalmazásokat.

Tammy Levine, az Apple szóvivője az üggyel kapcsolatban arról beszélt, hogy minden alkalmazást ugyanabban a bánásmódban részesítenek, a jelenlegi tiltásoknak pedig nincs köze az általuk fejlesztett funkcióhoz. A Screentime egyébként egyelőre korántsem tökéletes, a szülői felügyelet csak iPhone-ok között működik, egyáltalán nem kompatibilis Androidos telefonokkal, a felhasználók szerint pedig sokkal megengedőbb, mint a többi hasonló alkalmazás.