Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Májusban indulhat a SpaceX olcsó internetet szóró műholdhálózata

000 1FU7V7
2019.04.29. 12:55
Pár éve a SpaceX tette mainstreammé a privát űrhajózást, azóta pedig új projektjük is van: az olcsó és gyors internet, ami mindenki számára elérhető. A több éve futó Starlink-projekt menet közben már majdnem háromszorosára dagadt, de most úgy tűnik, hogy más cégek tiltakozása ellenére még közelebb keringenek majd a Földhöz a műholdak, mint eleinte tervezték.

2016-ban alig több, mint 4 ezer műhold fellövésére kért engedélyt Elon Musk űrtechnikai vállalata, hogy a bolygót lefedő wifi-hálózatot hozzanak létre Starlink néven. Azóta engedélyt kaptak még 7 ezer egység fellövésére, amiből kettőt, a TinTin A-t és B-t már tesztelték is.

Ahogy egy korábbi cikkben írtuk, nem ők az egyetlen pályázók az űrinternet-piac meghódítására: több kisebb cég mellett a Facebook, az Amazon és a Google is kísérleteznek különböző megoldásokkal. A Google ezen felül még egymilliárd dollárral (közel 290 milliárd forint) szállt be a Starlink összesen 10 milliárdos költségvetésébe.

A The Verge jelentette, hogy a amerikai szövetségi kommunikációs bizottság (FCC) átengedte a SpaceX novemberi kérelmét, engedélyezve ezzel, hogy az eleinte tervezett kb. 1200 kilométeres magasság helyett 550 kilométeren keringessék a műholdakat. A vállalat azzal indokolta a változtatást, hogy a TinTin tesztek tapasztalatai miatt 1584 műholdat az eredeti 4425-ből alacsonyabbra akar kilőni, hogy ezzel csökkentsék a hálózati késést 15 milliszekundumra, valamint hogy csökkentsék az űrszemetet.

Mivel az új pályán keringő műholdak közelebb keringenének a bolygóhoz, annak atmoszférája sokkal jobban hatna rájuk, így amikor meghibásodik egy egység, egyszerűen a Föld felé zuhan és elég a légkörben.

Az FCC döntése természetesen nem tetszett mindenkinek. A OneWeb, ami már hat műholdat fellőtt a tervezett 650-ből, és a Kepler Communicatios vállalatok szintén hasonló hálózatokat dolgoznak ki, és petíciót nyújtottak be a testületnek, hogy ne engedélyezzék a kérelmet. Szerintük a hasonló frekvencián működő Starlink műholdak, mivel közelebb lesznek a a bolygóhoz, zavarni fogják az ő műholdjaikat.

A SpaceX által ajánlott módosítások nem jelentenek komoly zavaró problémát, valamint a köz érdekét szolgálják.

-válaszolt az FCC a OneWeb és a Kepler Communications petíciójára.

A SpaceX novemberben úgy nyilatkozott, hogy a projekt jól halad, amire szükségük is lesz, hiszen az FCC hat évet adott nekik, hogy legalább az egységek felét fellőjék. A tervek szerint már májusban megkezdik a kilövéseket a floridai támaszpontjukról.