Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Annál kevesebben halnak meg a kórházakban, minél őszintébbek az ott dolgozók

2019.05.08. 11:59

A Bocconi Egyetem kutatói kapcsolatot találtak a kórházak átláthatósága és a kórházi halálozási ráta között. A több mint 130 brit kórházban végzett kutatás során Veronica Tuffolutti és David Stuckler a kórházak nyitottságát vizsgálták, vagyis azt, hogy “mennyire alkalmas a környezet arra, hogy a dolgozók felszólaljanak, ha valami negatívan hat a páciensekre, valamint hogy mennyire van lehetőségük megkérdőjelezni a felettük állókat.”

Korábban már bizonyították, hogy ez a nyitottság milyen pozitív következményekkel jár – a növekedésével a páciensek biztonsága is nő –, de a halálozással való kapcsolatát most először vizsgálták.

2012 és 2014 között több mint 130 angol kórházban vizsgálták együtt a kórházi halálozást egy általánosan használt statisztikából (SHMI), illetve a kórház nyitottságát, amihez saját mutatót dolgoztak ki a kórházi dolgozók által kitöltött kérdőívek alapján.

Kiderült, hogy a nyitottsági mutató akár egy pontos javulása 6,48 százalékos csökkenést jelent a halálozási rátában.

Angliában a mutató a 2012-es 13,63-ról 2014-re 16,49-re nőtt, ami komoly javulás.

Az összefüggés valószínűleg ahhoz köthető, hogy minél nyitottabb egy kórház, annál könnyebben szólalnak fel az ott dolgozók valami probléma miatt, ami így gyorsabban megoldódik.

Ha megakadályozhatnánk, hogy a hibákért mindig az orvosokat hibáztassák, és az intézmények elvállalnák a felelősséget, egy nyitottabb kultúra felé léphetnénk

– hívta fel a figyelmet Veronica Tuffoltti.