Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Még nem tudja a NASA, hogyan megy a Holdra

795
2019.05.09. 10:31

Jogász végzettségű amerikai politikusok vegzálják a NASA vezetését amiatt, hogy még pár hetet várni kell a tudósokra, amíg összeraknak egy sziklaszilárd tervet a kormánydöntéssel négy évre előrehozott, egyébként csak öt év múlva esedékes holdutazásra. A tervet nagyjából április közepére ígérte a NASA, de a véglegesítéshez még mindig szüksége van pár hétre.

Az alelnök Mike Pence március 26-án, egy amerikai űripari találkozón a beszédében közölte, hogy az Egyesült Államoknak már 2024-ben újra a Holdra kell szállnia asztronautákkal, és ezzel igencsak előre hozta a NASA által addig 2028-ra tervezett eseményt. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója azt ígérte, hogy április 15-re közel lesznek a terv véglegesítéséhez.

Azóta eltelt három hét, és az amerikai kongresszusi képviselők elkezdtek idegeskedni a terv hiánya miatt a ház tudományos bizottsági ülésén, ahol a NASA munkatársait is faggatták a késlekedésről. William Gerstenmaier, űrhivatal emberi utazásokért felelős szakértője elmondta, tisztában vannak azzal, hogy egy igen komoly kihívás előtt állnak, és éppen ezért biztosnak kell lenniük abban, hogy egy rendesen összerakott tervvel állnak elő.

Korábban azért már elhangzott pár részlet a tervről. Bridenstein azt mondta, hogy a holdutazás előrehozása csupán évente 8 milliárd dollárnyi extra költséget jelent neki. A NASA arra készül, hogy felépít egy Gateway nevű űrállomást a Hold közelében, és az asztronauták innen utaznak majd le a felszínre. A fejlesztés alatt álló Space Launch System óriásrakétát és az Orion űrkapszulát is használni tervezik a programban.

(The Verge)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!