Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Elon Musk bíróság elé kerül, amiért lepedofilezett egy brit búvárt

2019.05.11. 18:33

A Tesla vezérigazgatójának október 22-én kell majd bíróság elé állnia azért, mert pedofilnak nevezte azt a brit búvárt, aki nem értett egyet a módszerrel, amivel Musk ki akarta menteni a barlangban rekedt thaiföldi gyerekeket - írja a Verge.  

Vernon Unsworth még tavaly perelte be Muskot becsületsértés miatt. A vállalkozó ügyvédei azzal védekeztek, hogy ha valaki a Twitteren leír valamit, az nem tényközlés, hanem vélemény, utóbbi miatt pedig nem lehet bíróság elé rángatni. 

Stephen V. Wilson bíró szerint azonban Musk kifakadás nem ez a kategória, hiszen nem elég, hogy a közösségi oldalon lepedofilezte a búvárt, utána még írt a Buzzfeednek, és azt állította, hogy Unsworth egy 12 éves gyereket vett feleségül, hogy nem véletlenül költözött Thaiföldnek arra részére, ami a gyerekkereskedelemről híres, illetve felszólította az újságírót, hogy hívjon fel pár helyi embert, akik majd megerősítik, hogy igazat mond. 

Musk egyébként később törölte az üzeneteket, és levélben is elnézést kért, szeptember elején megint elkezdte a búvárt támadni, ekkor küldte azokat a leveleket a Buzzfeednek.

Az üzletember már többször keveredett bajba tweetje miatt, ezért is nem posztolhat már a Tesláról anélkül, hogy az ügyvédek előtte ne néznék át, mit is osztana meg a követőivel.