Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Csak az biztos, hogy Kínából eregetik az ózonpusztító freont

shutterstock 751941928
2019.05.23. 13:18

Nagyrészt az Északkelet-Kína térségében zajló illegális kibocsátásokra vezethető vissza a már régen betiltott, korábban hűtőközegként használt freon (fluor-triklórmetán, CFC-11) globális emissziójának növekedése, írja a BBC egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoportra hivatkozva. A Nature című tudományos folyóiratban publikált új tanulmány szerint a Pekinghez közeli Santung és Hopej tartományok térségében zajló kibocsátások a felelősek a 2013 óta megnövekedett globális CFC-11 emisszió legalább 40-60 százalékáért.

A mutatók szerint a 2014-2017-es időszakban éves szinten nagyjából 7 millió kilogrammal több fluor-triklórmetán került a légkörbe, mint 2008 és 2012 között. A kutatók úgy vélik, hogy a megnövekedett kibocsátás, amelyet tavaly észleltek először, a fluor-triklórmetán új keletű, illegális alkalmazásából ered, ami az ózonréteget károsító gázok fokozatos kivonását elrendelő, 1987-es montreali jegyzőkönyv megsértését jelenti.

A fluor-triklórmetánt korábban többek között hajtógázként és hűtőközegként használták, ám a szakemberek megállapították, hogy a CFC-gázokból felszabaduló klór hihetetlen gyorsasággal képes szétzúzni az ózonmolekulákat bizonyos körülmények között. 1985-ben a kutatók lyukat fedeztek fel az ibolyántúli sugárzás ellen védő ózonrétegben az Antarktisz felett, ami a montreali jegyzőkönyv megszületéséhez vezetett.

A freon alkalmazását korlátozó nemzetközi egyezménynek köszönhetően a CFC-11 légköri koncentrációja jelentős csökkenést mutatott az 1990-es évek közepe óta. Tavaly azonban gyanús emelkedést figyeltek meg a gáz kibocsátásában, viszont a forrást először nem tudták azonosítani, az elsődleges adatokat látva a kutatók Kelet-Ázsiára gyanakodtak. A londoni székhelyű EIA (Environmental Investigation Agency) környezetvédelmi szervezet tíz kínai tartományra kiterjedő jelentéséből nem sokkal később kiderült, hogy a CFC-11-et széles körben alkalmazzák az épületekhez poliuretán szigetelőhabot gyártó üzemekben. A nyomozás adatai szerint a Kínában eladott freon 70 százaléka illegálisan került forgalomba. Hogy miért? Mert a freon olcsóbb és jobb minőségű, mint az iparági alternatívái.

A Nature-ben most publikált tanulmány készítői dél-koreai és japán légköri megfigyelésekre és globális adatokra támaszkodva, valamint a vegyi anyagok légkörben való mozgását vizsgáló modelleket használva részben megerősítették a kibocsátás fő forrását, de bizonytalanság is van megállapításaik közt.

A kutatók szerint a légkörbe került nagyjából 7000 tonnányi többletfreon 40-60 százalékáért bizonyosan a kelet-kínai építőipari cégek a felelősek, a többiről azonban nem tudtak bizonyosat mondani – sem arról, hogy hol került a légkörbe, sem arról, hogy ki és hol gyártotta. Az is lehet, hogy a tiltott gázt egy másik országban gyártják, és Kínában "csak" felhasználják. Mivel a légköri gázokat monitorozó állomások nem fedik le a teljes Földet, szóba jöhet akár India, vagy Afrika, Dél-Amerikai is mint gyártó hely. (BBC/MTI)