Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Újabb magyar agykutatói siker az MTA-ban, több év után ismét magyar eredmény került a Science-be

2019.05.23. 23:41

Az emlékek kialakulásában alapvető szerepet játszó idegpályát találtak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) kutatói. A felfedezés új utakat nyithat a memóriaproblémák és a szorongásos betegségek kezelésében is. Nyiri Gábor és kutatócsoportjának eredményét a világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Science közölte.

"Még ma sem teljesen világos, mi dönti el az agyban, hogy valamiből tartós emléknyom lesz, vagy gyorsan elhalványul az idő múltával. A kelleténél tartósabb emléknyomok komoly problémákat okozhatnak: a szorongásos megbetegedések, illetve az úgynevezett poszttraumatikus stressz szindróma fontos jellemzője, hogy a betegeknek kórosan erős emlékeik alakulnak ki. Ezektől nem tudnak szabadulni, és vissza-visszatérve folyamatos stresszt váltanak ki náluk" - olvasható az MTA csütörtöki közleményében.

"Úgy tudom, magyarországi levelező szerzővel - valamennyi tudományágat figyelembe véve - csak két cikk jelent meg a Science-ben az elmúlt 10 évben, és az a kettő is az MTA KOKI-ból" – idézte a közlemény Freund Tamást, az MTA KOKI főigazgatóját.

Nyiri Gábornak és kutatócsoportjának új eredménye a memória rögzülésének megértésében hozhat tudományos áttörést. A kutatók egy olyan idegpályát találtak kísérleti egerek agyában, amely az agy ősi, részben ösztönös érzéseket kezelő részéből, az agytörzsből indul, és alapjaiban befolyásolja, hogy egy eseményt megjegyez-e az állat vagy sem. Az agytörzsből induló, felszálló idegpályák általában evolúciósan igen jól megőrzött rendszerek, így jó eséllyel hasonló működésre lehet számítani az embernél is.

A most felfedezett idegpálya számos különböző agyterülettől kap bemenetet, és ha emberben is sikerül igazolni a működését, a memóriával és a stresszel kapcsolatos különféle megbetegedések kezelésében játszhat szerepet. A kutatást a Nemzeti Agykutatási Program támogatta.

"Az idegrendszeri megbetegedések az egyik legnagyobb egészségügyi terhet jelentik a társadalomnak, így az agykutatásban világszinten egyre nagyobb ütemű verseny folyik a megfelelő gyógymódok kifejlesztéséhez alapot adó alapkutatási eredményekért. Jelen felfedezés mintegy négyéves alapkutatási jellegű csapatmunka eredménye, melynek létrejöttéhez a legmodernebb technológiák ötvözésére volt szükség, amelyekben való jártasság elengedhetetlen a gyógyászati alkalmazásokat majdan előkészítő kutatók képzéséhez is" – hangsúlyozta Nyiri Gábor.