Jusztin
20 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Barabási Albert-László fizikus-hálózatkutató kapta idén a Bolyai-díjat

2019.05.29. 19:53 Módosítva: 2019.05.29. 20:31

Barabási Albert-László, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vehette át szerda este Áder János köztársasági elnöktől a Bolyai János Alkotói Díjat, amihez 100 ezer eurós díjazás jár. A nemzetközi hírű hálózatkutató az 1998-ban alapított díj tizedik kitüntetettje – olvasható az MTA honlapján.

Az 52 éves fizikus-hálózatkutató az egyik legismertebb magyar kutató, tengerentúli egyetemek tanára, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, több tudományos bestseller írója, köztük a tavaly megjelent A képlet – A siker egyetemes törvényei című könyvnek is. Ebben azt tárja fel, hogy a siker valójában annak függvénye, mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre.

Barabási-Albert László  az MTA elnökével, Lovász Lászlóval, és a cseh Jaroslav Nešetřil matematikussal közösen 2018-ban elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) Synergy Grantjét. A 9,8 millió eurós támogatással folyó munka fő célja, hogy a hálózattudomány és a gráfelmélet legújabb eredményeire építve, a két tudományág tudósainak együttműködésével segítse a nagy hálózatok működésének megértését.

A Bolyai-díj 1998 óta létezik, az alapító üzletemberek célja az volt, hogy kétévente olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személyt díjazzanak, aki nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve a kutatási eredmények társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. Az elismerés nincs tudományterülethez kötve, a díjat pedig egy 15 tagú független díjbizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori magyar köztársasági elnök.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!