Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Az internetes versenyt fogja vizsgálni az amerikai képviselőház trösztellenes albizottsága

2019.06.04. 11:08

Kétpárti vizsgálatot indított az amerikai Képviselőház trösztellenes albizottsága, hogy megállapítsák az online piacokon jelenlévő verseny mértékét, mert úgy vélik, hogy néhány óriáscég kezében összpontosul a hatalom – írja az Engadget.

A vizsgálat során az albizottság azt szeretné kideríteni, hogy ezek a cégek kihasználják-e a hatalmukat arra, hogy elnyomják a kisebb vetélytársaikat. Emellett azt is megnézik majd, hogy a létező trösztellenes törvények és irányelvek, illetve azok betartatásának mértéke megfelelő-e ahhoz, hogy szabályozzák a piacot.

Az albizottság a tervek szerint több meghallgatást tart majd a kérdésben, nem meglepő módon pedig arra is hajlanak, hogy új törvényeket hozzanak, ha úgy látják szükségesnek. Az persze egyáltalán nem biztos, hogy a bizottsági vizsgálat politikai döntésekhez vezet majd, de az elmúlt időszak alapján az biztos, hogy a demokraták és a republikánusok között is vannak olyanok, akik véget akarnak vetni a techóriások uralmának.