Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Hatszázezer magyar használ PayPalt

2019.06.05. 04:50
Szépen fejlődik a hazai e-kereskedelem, több mint félmillióan használják a globális és a magyar online fizetési rendszereket. Eközben a világ fintech forradalmának eszközei szép lassan beszivárognak Magyarországra.

Nehéz felidézni, hogy láttam-e valaha PayPal-reklámot idehaza, és ennek fényében meglepő volt az a hír, hogy 2019-ben már több mint 600 ezer magyar felhasználó rendelkezik PayPal számlával. Marcin Glogowski, a pénzügyi szolgáltató közép- és kelet-európai régióért felelős ügyvezető igazgatója egy online interjúban azt is elmondta nekünk, hogy mi áll a nagy számok mögött.

„A PayPal alapvetően virálisan terjed, a vonzó szolgáltatások hozzák a felhasználókat” - mondta Glogowski. „Számos közép-kelet-európai országban bizalmatlanok a vevők, nem merik előre kifizetni a termék árát. Tartanak attól, hogy nem azt kapják, amit megrendeltek, és nem szeretnének a kereskedővel vitába bonyolódni, amivel sok idő elmehet. A PayPal védelmet biztosít a csalások ellen, aktív szerepet vállal a kereskedő és a vevő közti vitában, és ha valami nem a tervek szerint  alakul, a pénzvisszatérítésre van lehetőség.”

„A felhasználók közti - P2P - pénzküldés jelenleg gyorsabban növekszik, mint a PayPal többi szolgáltatása, pedig nem ez a legnagyobb része az üzletünknek” - mondta Glogowski. „Ebben nagy része lehet annak, hogy ingyenes, szóval ha elküldenek száz forintot, akkor száz forintot kap a másik fél. Emellett Magyarországon és a régió többi országában népszerű a P2P pénzküldés mindennapi használata, például amikor barátok együtt ebédelnek, és elosztják egymás közt az ebéd árát.”

A vállalkozásoknak viszont az a fontos, hogy növekedni tudjanak, több legyen a forgalmuk, és a régiós vezető szerint ebben nagy hasznát veszik egy gyors és megbízható fizetési megoldásnak. „Nagy esély van rá, hogy még a nagyobb magyar vagy cseh cégek neve is teljesen ismeretlenül cseng egy kínai vagy kanadai vevőnek. Látnak egy vonzó terméket, jó áron, de egy rakás kérdés felmerül bennük a kockázatokkal kapcsolatban, amikor meg kell adni a fizetéskor a bankkártya adatait. A PayPal ebben tud segíteni, hogy a vevők ne csak nézelődjenek, hanem tényleg megvegyék a terméket.”

„Meglepő volt látni, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások adnak el a legtöbb országban termékeket a PayPal rendszerével” - mondta Glogowski. A kiskereskedelmi kkv ügyfeleink egyébként átlagosan 22 országban értékesítenek, ami nemcsak érdeklődést jelent, hanem tényleges kifizetéseket.

A magyar vállalatok nemcsak megértik, hanem ki is használják a PayPalt és az e-kereskedelem által kínált lehetőségeket.

A magyar kereskedőknél 60-40-százalékos az eloszlás az Európai Unióból érkező és nem uniós vevők közt, miközben a régióban az átlag inkább 70–30 százalék körüli. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalatoknak sokkal nagyobb az elérésük az európai övezeten kívül.

Ezt veszik a magyarok PayPallal külföldi webshopokban:

  • Ékszer / óra (68%),
  • játékok / hobbi termékek (63%),
  • Ruházat, cipő és kiegészítők (60%),
  • Fogyasztói elektronika, számítógép/tablet/mobiltelefon és kiegészítők (57%),
  • Baba és gyerek termékek, felszerelések, kiegészítők (47%).

Ezekből az országokból vásárolnak a legtöbben:

  • Kína (36%),
  • Egyesült Királyság (15%),
  • Németország (13%),
  • USA (9%),
  • Japán (4%).

Világviszonylatban több mint 277 millió PayPal-fiók van, és körülbelül 22 millió kereskedő használja a fizetési platformot, amelyen 164 milliárd dollárnyi forgalmat dolgoztak fel 2018-ban. Ennek már a 40 százaléka mobilon történt, ami most az e-kereskedelmi növekedés motorja, mert olyan új helyeken is lehetővé teszi az online vásárlást, ahol arra korábban nem volt lehetőség.

Új irányok az online vásárlásban

Az online vásárlás piacán hasonlóan nagy számot tud felmutatni az OTP, az általa kezelt Simple appnak idén áprilisban már több mint 700 ezer felhasználója volt, akik évente 5,5 millió tranzakciót bonyolítanak le az alkalmazással. A lakossági bank nemrég az Apple Payt is bevezette, és mint megtudtuk, mostanáig hatvanezer kártyát regisztráltak rá az ügyfelek.

Eközben más innovatív megoldások is érkeznek külföldről, amelyek a készpénzmentes költés új formáit teszik lehetővé. A kizárólag mobilokon működő Revolut például nemrég aktiválta a forint alapú feltöltést, tehát ma már nem kell euróra váltani a pénzünket, hogy feltöltsük a virtuális kártyánkra, és a bolti kasszánál vagy a kártyaleolvasós csokiautomatánál a karóránkkal fizessünk. 

A Revolutnál a regisztrációtól kezdve a fizetésig minden a mobiltelefonon zajlik. A virtuális bankkártya ingyenes, erre egy másik meglévő bankkártyánkról kell pénzt áthelyezni, ehhez a kerethez férünk hozzá a vásárlásaink során. A hagyományos plasztik bankkártya náluk is pénzbe kerül.

Hétköznapi felhasználóként nem is ettől izgalmas a Revolut, hanem attól, hogy ők a hazánkban kevésbé elterjedt platformok, például a Garmin és a FitBit okosórák digitális pénztárcáit is támogatják. Globális szolgáltatóként elvégzik azokat a fejlesztéseket, amelyekre a magyar bankoknál nem jut büdzsé, mert túl kicsi lenne a hazai felhasználók köre.

Az OTP-től megtudtuk, ők is inkább arra fókuszálnak, hogy a Mastercard után a Visa kártyák is működjenek az Apple Pay platformon, és ezzel az okosórák közül az Apple Watch fizetési funkcióját is tudták aktiválni. Hogy a pár ezer, vagy esetleg csak pár száz lehetséges ügyfelet érintő Garmin Pay és FitBit Pay platformokon is tudjanak virtuális bankkártyát működtetni, az már egy nagy magyar banknak is túl nagy falat.