Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

A méhek nemcsak számolni tudnak, de a szimbólumokat is értik

2019.06.05. 10:58

A Twin Peaks óta tudjuk, hogy a baglyok nem azok, amiknek látszanak, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a méhek sem: az apró állatok a kísérletek alapján sokkal okosabbnak bizonyulnak, mint amit egy ilyen apró állatból kinéznénk.

Azt már korábban sikerült bebizonyítani, hogy a méhek képesek elsajátítani a számolás alapvetéseit. De most ugyanaz a kutatócsoport továbbment, és azt is megmutatták a legújabb kísérletükben, hogy azt is meg tudják tanulni a méhek, hogy egy-egy mennyiséghez szimbólumok rendelhetők hozzá – írja a Phys.org.

Az új kutatás nagyban hasonlított a februárihoz: a méheknek egy Y alakú rendszerben kellett navigálniuk, hogy megtanulják, melyik szimbólumhoz melyik mennyiség tartozik. Az egyik csoportnak a bejáratnál mutattak egy szimbólumot, majd az elágazásnál ez alapján kellett eldönteniük, merre tovább; a másiknak pedig fordítva, alakzatok egy adott mennyiségét mutatták meg, hogy aztán kiválasszák az ehhez társítandó szimbólumot, és annak irányába haladjanak tovább. A helyes válasznál jutalom várta őket.

Kísérleti hely a méhek teszteléséhez
Kísérleti hely a méhek teszteléséhez
Fotó: RMIT University

Mindkét csoportnak sikerült elsajátítania a maga feladatát, de megfordítani már nem sikerült az újdonsült tudást, azaz amelyik méhek azt tanulták meg, hogy egy adott mennyiség után egy bizonyos szimbólumot kell keresni, azok a szimbólum alapján nem találták meg a hozzá tartozó mennyiséget, és fordítva. Ez arra utal, hogy a számok és a szimbólumok feldolgozása két különböző agyterületen történik a méhek agyában is.

Az ausztrál-francia kutatócsoport eredményei azt mutatják, hogy bár az ember az egyetlen faj, amely szimbólumrendszert – a számokat – dolgozott ki a mennyiségek jelölésére, erre más állatok is képesek lehetnek. Korábban ugyanezt már más főemlősöknél és madaraknál is megfigyelték, de rovaroknál ez az első ilyen alkalom, még ha a méhek ilyen irányú képességei kevésbé komplexek is, mint ami a csimpánzoknál vagy éppen a galamboknál tapasztalható.

"Az embereknek több mint 86 milliárd neuron van az agyában, a méheknek kevesebb mint egymillió, és több mint 600 millió évnyi evolúció választ el bennünket" – mondta Adrian Dyer, az RMIT Egyetem kutatója, a Proceedings of the Royal Society B nevű szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője, aki szerint az eredmény segíthet megérteni, hogyan fejlődik ki az évezredek során a számok megértése, és hozzájárulhat az emberek és más állatfajok közti új kommunikációs formák kidolgozásához.