Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Bekeményít a YouTube a gyűlöletkeltéssel szemben

000 1H97TN
2019.06.05. 21:37

Az elmúlt időszakban sok kritika érte a YouTube-ot, amiért nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd és a zaklatás ellen, a portál pedig most úgy döntött, tesz is valamit: szerdai bejelentésük értelmében a jövőben törlik a holokausztot és más, bizonyíthatóan megtörtént erőszakos eseményeket tagadó, a nácizmust, illetve a fehér felsőbbrendűséget dicsőítő, valamint az egyéb szélsőséges nézeteket terjesztő tartalmakat – írja az MTI.

Az új szabályok értelmében a legfontosabb változás egyértelműen az lesz, hogy

  • egyfelől a felsőbrendűséget, vagyis minden más faji, életkori, nemi, vallási, szexuális orientáció, vagy veterán státusz alapján szegregációt hirdető extrémistákat fogják letiltani az oldalról,
  • India miatt a kaszt alapú megkülönböztetést is figyelni fogják,
  • emellett pedig a bizonyíthatóan megtörtént erőszakos cselekményeket – mint a Sandy Hook iskolában történt mészárlás, vagy a 9/11-es terrortámadások – tagadókat is kihajítják majd.

A cég emelett azt is bejelentette, hogy több erőforrást mozgósít majd annak érdekében, hogy megállítsa az álhírek és összeesküvés-elméletek terjedését. A platformon rengeteg olyan videó van, ami közel jár ahhoz, hogy megsértse a szabályokat, de kitiltani mégsem lehet őket, ezek a jövőben jóval kevesebbszer fognak megjelenni az ajánlott videók között. Azok a csatornák is számíthatnak büntetésre, akik sorozatosan közel kerülnek ahhoz, hogy megsértsék a gyűlöletbeszédre vonatkozó előírásokat, az ő esetükben a monetizációs lehetőségeket fogja elvenni a cég.

A cég azt nem közölte, hogy melyik csatornák ellen kíván fellépni, de az biztos, hogy már működésbe lépett az új szabályozás, a Burzummal ismertté vált Varg Vikernes csatornáját ugyanis már el is távolította a platform. Vikernes ugyan mindig tagadta, hogy neonáci lenne, a Thulean Perspective nevű csatornáján rendszeresen beszélt a fehér felsőbbrendűségről, és a Myfarog nevű szerepjátéka is tele van rasszista utalásokkal.

A bejelentés egyébként azért különösen érdekes, mert a YouTube éppen szerdán döntött úgy, hogy nem tesz semmit a népszerű youtuber, Steven Crowder videóival, amelyekben a Vox egyik újságíróját, Carlos Mazát gyalázza mexikói származása és homoszexualitása miatt.