Vilmos, Bíborka
2 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Az emberek mégsem nézik végig tétlenül, ahogy mást bántalmaznak

GettyImages-1127344150
2019.06.26. 14:35

Az utóbbi időben rájár a rúd a szociálpszichológia legalapvetőbb, tankönyvi ténynek tekintett felismeréseire és klasszikus kísérleteire. A híres Milgram-kísérletről, amelyben elvileg önkénteseket sikerült rávenni arra, hogy ismeretleneket árammal kínozzanak, kiderült, hogy a kutatók szinte csaltak annak érdekében, hogy az ember végletesen irányítható és parancsra bármilyen szörnyűségre képes robotnak tűnjön. De nemrégiben Philip Zimbardo még híresebb, hasonló emberi tulajdonságokat vizsgáló stanfordi börtönkísérleteinek eseményeit is megkérdőjelezték, és a vezető pszichológus objektivitását is kétségbe vonták.

Most pedig a bystander-hatás van soron. A jelenséget általában az angol nevén említik, magyarul talán bámészkodó- vagy nézelődőhatásnak lehetne fordítani. Lényege az, hogy ha az ember erőszakos cselekedetet lát, akkor annál kevésbé hajlamos segíteni az áldozaton, minél több ember áll körülötte. Vagyis tömegben érzéketlen és tehetetlen nézelődőkké válunk, még akkor is, ha éppen gyilkosság történik a szemünk láttára.

Csakhogy nagyon úgy tűnik, hogy az egész elképzelés téves, és már maga a koncepció is egy álhíren alapszik.

A történet szerint 1964-ben a 28 éves Kitty Genovese-t megerőszakolták és brutálisan meggyilkolták New Yorkban. A New York Times cikke szerint a támadást 38 ember nézte végig fél órán keresztül, de egyikük sem lépett közbe.

Később kiderült, hogy a szemtanúk a valóságban sokkal kevesebben voltak, és többen is azonnal hívták a rendőrséget, de a tanúk nagy része nem is tekinthető szemtanúnak, mert valójában nem látták az esetet. A New York Times 2016-ban maga nevezte tévesnek a saját cikkét.

De a jelenség mégis bevonult a pszichológiai szakirodalomba bystander-effektus néven. A hatást azóta számos alkalommal reprodukálták kísérletes körülmények között.

Általában azzal magyarázzák az emberek tétlenségét, ha a tömeg részeként vannak jelen, hogy így kevésbé érzik magukat felelősnek az áldozat megóvásában. De az is közrejátszhat a látszólagos érzéketlenségben, hogy félnek attól, hogy hibáznak, és ezt az összes többi ember végignézi. Az elmélet szerint azáltal, hogy a fenti okok miatt senki sem avatkozik közbe, a többiek úgy gondolják, hogy nincs is ok közbeavatkozni.

A Lancasteri Egyetem pszichológusainak legutóbbi tanulmánya azonban egyenesen azt állítja, hogy a bystander-effektus valójában nem is létezik. Ehhez valós erőszakos cselekedetekről készített brit, dél-afrikai és holland térfigyelőkamera-felvételeket elemeztek, és úgy találták, hogy az esetek 90 százalékában legalább egy, de inkább sok ember közbelépett és próbált az áldozatnak segíteni.

Sőt, a közbelépés valószínűsége éppenséggel nőtt a jelenlévők számával párhuzamosan, ami szöges ellentétben áll a bystander-hatás jósolta szituációval.

A beavatkozás valószínűsége nem különbözött a három vizsgált országban (Nagy-Britannia, Hollandia és Dél-Afrika), noha az utóbbiról azt tartják, hogy a közbiztonság sokkal rosszabb, mint az előző kettőben. Ez is arra utal, hogy az ember természetének része, hogy segíteni próbál az ártatlan áldozatokon.

Forrás: New Scientist

(Borítókép: Sérült tüntetőnek nyújtanak segítséget tásai Franciaországban. Fotó: Omar Havana / Getty Images Hungary)