Miért nem ismétlődhet meg Pakson a csernobili katasztrófa?

A Csernobil sorozat körüli felhajtás ismét ráirányította a figyelmet a nukleáris energia kockázataira, ennek apropóján a Paksi Atomerőmű szervezett egy sajtótúrát a hazai áramellátás felét fedező paksi erőműbe, hogy bemutassa az újságíróknak, miért nem történhetne meg a csernobili katasztrófához hasonló esemény Magyarországon.

Pont ellenkezően működik, ha baj van

A legfontosabb, hogy a két erőmű teljesen más típusú: míg a csernobili úgynevezett RBMK erőmű volt, a paksi VVER reaktorokkal felszerelt. A kettő között rengeteg műszaki, felépítésbeli különbség van, de laikusként elég annyit megjegyezni, hogy a csernobili fajtában grafitot használtak a maghasadás és láncreakció létrehozásához szükséges neutronok lelassítására, a paksi típusban viszont ugyanezt a feladatot víz látja el. (Hűtésre a RBMK-ben és a VVER-ben is vizet használnak, de a hasonlóságok sora nagyjából itt véget is ért.)

Ez lényeges különbség, ugyanis a grafitos megoldás esetében a túlmelegedés pozitív visszacsatolással öngerjesztő folyamatot indít be, emiatt teljesen rá van utalva a külső szabályozásra, magyarán nagyobb szerepet kap az emberi tényező. Amiről ugye tudjuk, hogy Csernobilnál katasztrófát eredményezett.

A vizes megoldás ezzel szemben éppen ellenkező logika mentén működik, az esetleges túlmelegedés azt eredményezi, hogy a gőzzé váló víz kevesebb neutront lassít le, amelyek így kevesebb urán-atommagot hasítanak fel, vagyis a teljesítmény visszaesik. Ily módon

További különbség a két erőmű között, hogy Pakson nincs éghető anyag a reaktorban, Csernobilban viszont volt (maga a grafit), Pakson van úgynevezett mélységi védelem, míg Csernobilban nem volt. 

A problémás RBMK típusú erőműből egyébként a csernobili baleset idején még több mint tíz működött a Szovjetunióban, éppen ezért sokáig vonakodtak is hivatalosan elismerni, hogy ez nem a legjobb konstrukció, és inkább a személyi hibákat hangsúlyozták a katasztrófában. Ezekben az erőművekben később biztonsági fejlesztéseket eszközöltek, majd fokozatosan leszerelték őket. Napjainkban már csak három RBMK-erőmű működik a volt Szovjetunió területén, mindegyik az üzemideje vége felé jár (bár lehetséges, hogy az üzemidejüket meghosszabbítják).

Már nem is annyira szovjet

Sokan azért is aggódni szoktak a paksi erőmű biztonsága kapcsán, mert “szovjet technológia”, amiről azt gondolják, hogy szükségképpen rosszabb, mint a korabeli nyugati.

Az erőmű vezetősége erről azt mondta, a reaktorok vasszerkezete valóban az eredeti orosz, de egyrészt ez éppen hogy kifejezetten robusztus és strapabíró, másrészt azon sem kell aggódni, hogy a technológia többi része esetleg elavult lenne. A vezérlő- és egyéb elektronikát ugyanis az elmúlt több mint 30 évben már több körben modernizálták,

Azt is megtudtuk, hogy az erőmű vezetése minden évben kiír egy műszaki pályázatot a biztonság további apró javításaira, erre átlagosan 30 körüli megoldás érkezik be, és a legjobbakat fokozatosan meg is valósítják.

Amiben szintén igyekeznek elszakadni a Csernobil sorozatban is elég hitelesen ábrázolt szovjet modelltől, az az emberi tényező: Kovács Antal kommunikációs igazgató azt mondta, náluk elsődleges fontosságú, hogy ne legyen titkolózás, és az esetleges hibákért nem büntetik a dolgozókat, nehogy ez azt eredményezze, hogy fontos információkat hallgatnak el. A dolgozók biztonságára is ügyelnek, mindenki, aki a reaktorok mellett dolgozik, folyamatosan sugárzásmérőt visel, így elkerülhető, hogy a munka során a biztonságos határértéket meghaladó radiokativitásnak legyen kitéve.

Azok a dolgozók pedig, akik a vezérlőközpontban dolgoznak, csak rengeteg tanulás után tölthetnek be operátori munkakört, az egyetem elvégzése után még éveket töltenek az erőmű működésének pontos megismerésével, különféle helyzetek begyakorolásával az e célra épített szimulátorban. Ők egyébként nem tudják kikapcsolni a reaktorvédelmi rendszert manuálisan, mint ahogyan az Csernobilban történt, vagyis ilyen értelemben a modellbe beépített automatizmusok védik a rendszert.

Ha földrengés lenne

Az elég kézenfekvő, hogy normál üzemmenetben aligha történhet olyasmi, ami szivárgáshoz vezetne Pakson. De mi van az extrém körülményekkel? A fukusimai atombalesetnél világossá vált, hogy az atomerőműveket célszerű annyira túltervezni biztonság szempontjából, hogy még a legextrémebb környezeti viszonyokat is túléljék. Ugyan Magyarországon nem jellemzőek a földrengések (szemben Japánnal), a 2011-es fukusimai katasztrófa után Európa többi erőművéhez hasonlóan Paksot is megerősítették a legrosszabb eshetőségre is bebiztosítva, a szerkezetbe rengeteg plusz acélt építettek be.

Leegyszerűsítve ott az okozta a bajt, hogy a cunami miatt károsodott reaktorból kiszabadult a hidrogén, ami más gázokkal reakcióba lépve lerobbantotta a fedelet, így kijuthatott a sugárszennyezés. Pakson viszont a reaktorok el vannak látva úgynevezett hidrogén-rekombinátorokkal, amelyek megakadályozzák a gőz és olvadt cirkónium reakciójaként felszabaduló hidrogénrobbanást úgy, hogy felgyorsítják a hidrogén-oxigén egyesülést, így hidrogénelegy helyett víz keletkezik.

A fukusimai katasztrófát követő összeurópai, atomerőművek biztonságosságát mérő stresszteszten Paks a 2. helyen végzett, mondta el az erőmű vezetése.

Akadnak műszaki hibák

Amikor mégis valamilyen hiba lép fel az erőműben, arról rögtön értesül a közvélemény, ugyanis az erőműnek elszámolási kötelezettsége van a hazai és a nemzetközi atomenergiai felügyelet felé is. Az elő-előforduló műszaki hibákat egy órán belül fel kell tölteniük a honlapra, ezekről az Indexen is be szoktunk számolni.

Az elmúlt pár évben többször előfordultak rövidebb leállások, azonban ezek a másodlagos kört érintő hibák miatt történtek, vagyis nem az energiafelszabadításért felelős kritikusabb részekkel volt gond, hanem a hőenergiából áramot előállító szekcióval (legutóbb például a 2-es blokkban kiesett a termelésből egy turbina).

A sajtóban megjelentek olyan hírek is, miszerint az elmúlt években hullámzó volt a paksi termelés teljesítménye, ami a laikus olvasókban bizalmatlanságot ébreszthet, de ez valójában csak egy félreértésen alapul: a hullámzást nem üzemzavarok okozzák, hanem az, hogy a MAVIR kérésére néha csökkenteni kell a termelést, vagyis ez szándékos.

Más erőművekhez hasonlóan egyébként Paksot is rendszeresen ellenőrzi a csernobili katasztrófa után létrehozott WANO (World Association of Nuclear Operators), és persze a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség OSART (Operational Safety Review Team) csapata is.

Gyakorolnak a vészhelyzetekre

Az erőmű természetesen rendelkezik szigorú balesetelhárítási protokollal is, egy esetleges baleset esetén a leginkább érintett 30 kilométeres körzetben mindenhol fel vannak szerelve jelzőszirénák, és a települések polgármesterei azonnal SMS-t kapnának, ha bármi baj történne, hogy azonnal megkezdődhessen a kitelepítés (nem úgy, mint a csernobili baleset után Pripjaty esetében). Az erőmű területén atombunkerek és magyar fejlesztésű atombiztos járművek is vannak a dolgozók védelmének biztosítására.

A protokoll szerint rendellenesség esetén az első órában meg kell történnie a legfontosabb intézkedéseknek, ezekre különböző szcenáriók rendszeres elpróbálásával készülnek is. Évente átlagosan 10 és 20 közötti próbát végeznek, ilyenkor egy hozzáértő szakembernek ki kell agyalnia egy elképzelt szituációt, amely súlyos balesetet okoz, és ehhez kapcsolódóan keresnek megoldásokat. Kovács Antal azt mondta, ilyenkor nehéz dolguk van, mert a fentebb részletezett aktív és passzív védelmi funkciók miatt nem egyszerű olyan helyzetet kitalálni, ami ténylegesen bekövetkezhet, és komoly veszélyt jelent.

Az erőmű történetében eddig négy olyan üzemzavar volt, amelyet a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála szerint is iktattak, ezek közül a legsúlyosabb 2003-ban. Ez egy a 7 fokozatból 3-as esemény volt, melynek során az erőmű 2. blokkja szellőzőkéményében radioaktív nemesgáz megjelenését észlelték a műszerek. A forrás egy tisztítótartály volt, amelyben 30 üzemanyag-kazetta megsérült a tartály tervezési hibája miatt. Ez súlyos üzemzavarnak minősült, de nem járt a létesítményen kívüli kockázattal.

A Greenpeace azért nem teljesen nyugodt

Hogy ne csak az atomerőmű üzemeltetőinek véleményét halljuk az atomerőmű biztonságosságáról, felhívtuk a köztudottan atomkritikus Greenpeace-t, hogy osszák meg velünk a véleményüket a témáról. Perger András, a szervezet klíma- és energiakampány-felelőse egyetértett a paksiakkal abban, hogy valóban nem fordulhat elő Csernobilhoz hasonló katasztrófa Pakson, és a fukusimai problémakör hidrogénhez kapcsolódó részét is kiküszöbölik a hidrogénrekombinátorok.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az elképzelhető legnagyobb baleset véleményük szerint az lehet, hogy eltörik a reaktor fő hűtőkörében a fő cső, egy ilyen esetben pedig kétséges, hogy elégséges-e a rendelkezésre álló védelem Pakson. Mint mondta, ilyen hiba esetére úgynevezett containment-rendszereket alkalmaznak az atomerőművekben, ezek hivatottak összegyűjteni és bent tartani a kifolyó radioaktív vizet, azonban a magyar jogszabályi környezet és paksi (orosz) rendszer ebben a tekintetben kevésbé szigorú, mint a nyugatiak.

Mint Perger elmondta, itthon 15 százalékos szivárgás az engedélyezett határérték, és bár a paksi containment-rendszer szivárgása minden valószínűség szerint nem haladná meg a 6 százalékot, ez még mindig a többszöröse a nyugaton engedélyezett 1-2 százalékoknak. Mindez mondjuk csak akkor érdekes, ha teljes szélességében eltörne egy ilyen cső, amire kevés az esély, de a Greenpeace és a zöldek általában szigorúan a maximális elővigyázatosságra törekvő álláspontot képviselnek atomügyben, így a legkisebb kockázatlehetőséget is el szeretnék kerülni. "Minden atomerőmű biztonságos egészen addig, amíg nem történik benne baleset", fogalmazott Perger.

A Greenpeace szerint azt sem lehet teljesen félvállról venni, hogy az elmúlt pár évben megszaporodtak a hibák miatti leállások. Perger András azt mondta, hogy bár való igaz, hogy ezek a műszaki rendellenességek a turbinákat érintették és nem voltak közvetlenül veszélyesek, önmagában az a tény, hogy egy hasonló hibatípus sorozatosan fel tudott lépni több blokkban egymást követően,

pedig az üzemidő meghosszabbítása miatt még további közel húsz évig működni fognak a jelenlegi blokkok. Továbbá szerintük extrém esetben az is okozhatna gondot, ha valami kívülről becsapódna az épületbe, a tető ugyanis "csak ez eső és a berepülő madarak ellen véd", a kiégett fűtőelemeket viszont Fukusimához hasonlóan a hermetikus téren kívül elhelyezkedő hűtőmedencékben tárolják. 

A zöldek által gyakran emlegetett szempont Pakssal kapcsolatban a Duna vizének melegedése, ami egyszerre környezeti és üzembiztossági kérdés. Az erőműben azt mondták az újságíróknak, hogy a Duna tavalyi alacsony vízállásakor megközelítették a 30 Celsius-fokos hőmérsékleti határértéket a kötelezően mért folyószakaszon, de egyszer sem érték el azt. Hozzátették azt is, hogy a kiömlő hűtővíz környékén "40 százalékkal nagyobb az állatállomány" mert több faj szereti a melegebb vizet, és hogy ez a horgászok kedvenc helye. A Greenpeace szakértője szerint viszont cinikus az a megállapítás, hogy azok a halak, amelyek szeretik a meleg vizet, közelebb úsznak, amelyek nem, azok pedig távolabb. Perger azt mondta, eleve furcsa, hogy nem külső szereplő, hanem maga az erőmű végzi a vízhőmérsékleti méréseket, és ebben egészen pontos jogszabályi meghatározás híján ebben van némi játéktér (pontosan melyik napszakban, melyik oldalon mérnek). Szerintük a hűtővíz beengedési oldalán még Mohácsnál is ki lehet mutatni, hogy melegebb a víz.

A klímaváltozással járó szélsőségesedő időjárás miatt a jövőben akár gyakrabban is előfordulhat olyan extrém alacsony vízállás, mint amit tavaly láttunk, de összességében még a Greenpeace is úgy gondolja, hogy ez inkább üzemeltetési, és csak kisebb mértékben környezeti problémát eredményezhet (vagyis ha túl meleg a víz, le kell állítani a termelést időszakosan).