István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Hatvan százalékkal több esőerdőt vágtak ki eddig idén Brazíliában

2019-06-25T131050Z 1031529620 RC1C7E35DF80 RTRMADP 3 CLIMATE-CHA
2019.07.03. 13:58

Az O Globo című lap az Inpe állami űrkutatási intézet műholdas képeire hivatkozva azt állítja, hogy hatvan százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben Brazíliában júniusban az egy évvel ezelőttihez képest. Egyelőre nem tudni, hogy hosszú távú emelkedésről van-e szó.

Már májusban arról írtunk, hogy felgyorsult az országban az esőerdők irtása, miután a klímaváltozást megkérdőjelező Jair Bolsonaro és környezetvédelmi minisztere szabad utat adott a védett területek irtásához. 

Júniusban összességében 762 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el. A teljes első félévben mintegy 2300 négyzetkilométernyi veszteséggel kalkulálnak - ez 2016 óta a legmagasabb érték.

A fakitermelés adatai a most kezdődő száraz időszakban általában erőteljesen emelkednek. Az Amazonas erdeiben kialakult helyzetről pontosabb képet az év végén megjelenő, a 2018 közepétől 2019 közepéig tartó időszakra vonatkozó hivatalos kitermelési adatok fognak adni.

Már a volt brazil elnök, Michel Temer kormányzása alatt, 2016 és 2018 között jelentősen enyhültek a környezetvédelmi előírások. Ezzel a mezőgazdaságot akarták erősíteni, amely újabb legelő- és termőterületeket keres, de az okokról  nemrég mesélt az Indexnek Asensio Rodríguez, a Greenpeace Brazília ügyvezető igazgatója is. 

A brazil katolikus püspökök is gyakran tiltakoznak az ellen, hogy az esőerdők a gazdaságpolitika áldozatául essenek, veszélyeztetve a természetet és az őslakos népek életterét.

Az elmúlt évtizedekben az Amazonas erdeinek mindegy egyötöde semmisült meg. A szakértők körében vitatott kérdés, hogy a múlt héten az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai közötti szabadkereskedelmi szerződésről született politikai megállapodás erősíteni fogja-e a fakitermelést, vagy éppen korlátozza azt.

Brazil és nemzetközi környezetvédők attól tartanak, hogy tovább nő az erdőirtás.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben a januárban beiktatott Jair Messias Bolsonaro brazil elnök megígérte, hogy nem lépnek ki a párizsi klímaegyezményből, hogy az egyezséghez megkapják Franciaország beleegyezését is. 

(MTI)

(Borítókép: REUTERS/Nacho Doce/File Photo)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.