Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Ön hogyan szeretne meghalni?

halal welness
2019.07.17. 18:09

A 2019-es globális wellness-csúcstalálkozó minden évben összeszedi a legmenőbb wellnesstrendeket; idén sokaknak felszaladt a szemöldöke, amikor a hagyományos szépség-egészség témakörök között megjelent a listán a halálwellness is. A meghatározás szerint ez egy olyan szemléletformáló trend, ami segít az embereknek, hogy radikálisan újragondolják a halált. Ráadásul a Szilícium-völgy cégei körében egyre jobban hódít az az elképzelés, hogy az öregedés és a halál is csak egy olyan kód, amit fel kell törni, azonban amíg ez nem sikerül nekik, addig marad az elfogadás.

A halál sok kultúrában tabu, hiába ismételgeti mindenki, hogy az élet természetes velejárója. A legtöbben azonnal témát szeretnének váltani, ha szóba kerül, vagy úgy vannak vele, hogy nem foglalkoznak a dologgal, mert őket nem érinti.

Pedig az igazság az, hogy az orvostudomány fejlődésével a halál folyamata is megváltozott – és nem feltétlenül jó irányba.

Míg a 20. századig az volt természetes, hogy az emberek otthon, a szeretteik körében halnak meg, mára ez személytelen klinikai folyamat lett, amit egy ismeretlen helyen, egyedül kell átélni, ami a legtöbb ember számára félelmetes. Ráadásul a gyász folyamata is olyan lett, amit az embereknek a legtöbbször egyedül kell feldolgozni, szakértő segítség nélkül. A halál miatti szorongás ma tömegbetegség, amin a szakemberek szerint is a lehető leghamarabb változtatni kell. A pozitívabb halálszemlélet azt tűzte ki célul, hogy újraírják a fejlett nyugati civilizáció hozzáállását a halálhoz.

Az edzőterem az új vallási közösség

Bár még ma is sokan tartják magukat vallásosnak, globális szinten meredeken csökken azok száma, akik rendszeresen egyházi közösségekbe járnak – pedig régen ezek voltak azok a csoportok, amik például a gyászolóknak segítettek feldolgozni a halált. Egy 106 ország bevonásával készült kutatás szerint a 40 év alattiak jóval ritkábban járnak vallási közösségekbe, mint a 40 év felettiek, és ez a szakadék egyre növekszik. És akik fiatalon nem jártak ilyen helyekre, később sem valószínű, hogy elmennek. Ráadásul sokan vannak azok, akik egyfajta hibrid hívőként elvileg keresztény vagy zsidó hagyományokat követnek, ugyanakkor például szeretnek jógázni, vagy a lélekvándorlásban hisznek.

Egy kutatás szerint a vallási közösségek szerepét az edzőtermek veszik át, ahol kialakul egy közösség, és egyre több terem tesz azért, hogy ezt a közösséget össze is tartsa különböző szabadidős programokkal. Nem meglepő módon megjelentek az olyan edzőtermek is, amik egyfajta spirituális iránymutatást is adnak a klienseknek, többek között segítik azokat, akiknek valamilyen tragédia történt az életükben. 

Sokat változott a halál 

A halál a 20. század óta vett egy olyan irányt, ami miatt nem csoda, hogy sokan inkább nem is akarnak róla beszélni. A kórházi halálra jelenthetne alternatívát a hospice-szolgáltatás, amivel otthon, az utolsó hetekben a fájdalom csillapításával, méltóságteljesen érne véget az ember élete, viszont ez a szolgáltatás még mindig túl kevés ember számára elérhető. Többségüknek a személytelen, rideg és magányos kórházi halál marad. Ráadásul a városiasodás következménye, hogy míg a gyerekek a nagyvárosokban élnek, a szülők magányosak vidéken. Az öregedő Japánban ez a jelenség annyira gyakori, hogy külön nevet is kapott. Kodokusi (magányos halál) a neve annak, mikor valaki egyedül hal meg, és a testére csak hetekkel később találnak rá. 2017-ben egy japán újság azt írta, hogy hetente 4000 kodokusi történik, és a sokkolóan magas szám várhatóan növekedni fog a jövőben, ha nem ismerik fel és kezelik megfelelően ezt a problémát.

A baby boomer generáció (az 1946 és 1964 között születettek) tagjai mostanában szembesülnek a saját halandóságukkal. Mivel ők voltak azok, akik a wellnessmozgalmakat is megalapozták, valószínűleg ők lesznek azok is, akik újraírják a halálhoz való hozzáállást. Ők már nem idősgondozásban gondolkoznak, hanem élet végi gondozásban is, amire úgy tűnik egy teljesen új iparág kezd ráépülni.

Haláldúlák a Facebookon

Az haláldúlák gyakorlatilag átmenetet képeznek a hospice-házak személyzete és a családtagok között. Ők azok, akik tudnak segíteni abban, hogy családi körben, nyugalomban, méltóságteljesen és békében érje a halál azt, aki a segítségüket kéri, ugyanakkor a családnak is segít elfogadni, hogy a szerettük eltávozik. A szakma kitalálója, Henry Fersko-Weiss 2003-ban egy hospice-házban dolgozott, és frusztrálta, hogy még ott sem tudják megfelelően segíteni a haldoklót és a hozzátartozókat. Ezért a születést segítő dúlák mintájára elindította az első képzést, ami a halálban segít az embereknek. Ma már a világ több országában képeznek ilyen segítőket. A feladatuk az, hogy folyamatos és figyelmes segítséget nyújtsanak a haldoklónak.

Beszélgetnek velük a félelmeikről, segítenek, hogy méltóságban teljesen az utolsó napok vagy hetek.

Ez nemcsak arról szól, hogy segítenek, ha az idős ember esetleg nem tud kimenni mosdóba, de olyan apróságokkal is foglalkoznak, hogy olyan zene szóljon, amilyet a haldokló szeretne. Rákérdeznek minden részletre: hogy mit szeretne a temetésén, vagy van-e olyasmi, ami esetleg a bakancslistáján szerepel, és még ki tudnak pipálni. De olyan gyakorlati kérdések is előkerülnek, hogy mi történjen a haláluk után a közösségi oldalaikkal. „Minden ember egyedi, így minden halál is egyedi, abban azonban mindenki egyetért, hogy ennek stresszmentesnek, fájdalommentesnek, békésnek és nyugodtnak kellene lenni” – mondja az egyik dúla, aki szerint az élet méltó lezárásának ilyennek kellene lenni, nem pedig annak a gyakorlatnak, hogy emberek a kórházakban egyedül és félelmekkel tele halnak meg. A dúlák többsége órabérben dolgozik, de vannak már önkéntes segítők is, és egyre többen képzik magukat, hogy tudjanak segíteni például a saját szüleiknek.

Koporsó helyett komposztálás

Egyre nagyobb a kereslet a világon a nem hagyományos temetkezési módszerek iránt, különös tekintettel azokra a megoldásokra, amelyek az újjászületést, a természethez való visszatérést szimbolizálják. Például azzal, hogy egy olyan környezetkímélő koporsóba kerül az elhunyt, amiből aztán egy facsemete fejlődik, de egyre keresettebbek a fonott vesszőből készült koporsók is. A szertartások is sokat változtak, a kutatók ezt is azzal magyarázzák, hogy míg régebben a vallási rituálék határozták meg a temetés menetét, mára a halott kerül a középpontba. Egyre több olyan temetésről hallani, ami az elhunyt utolsó akarata szerint inkább egy buli, mint szomorkodós formális összejövetel.

Valószínűleg a legtöbb embernek furcsa és morbid, de létező dolog, hogy a haldokló még életében megtartja a saját halotti torát. A beszámolók szerint ez sem a sírásról szól, hanem arról, hogy összegyűlik a család és a barátok, felelevenítik a közös emlékeket, a sztorikat, sokat nevetnek és együtt esznek. A szakemberek szerint ez akármennyire is furcsának tűnik, de nagyon sokat segít minden résztvevőnek, akik kimutathatják a szeretetüket, hálájukat, és segít abban, hogy ne maradjon bennük semmi kimondatlanul. A halotti tor a mi kultúránkban eddig sem volt ismeretlen, de például Amerikában nem volt eddig annyira jellemző, hogy az összejöveteleket otthon tartotta volna a család. Most ez a tendencia is változik.

Vannak olyan esetek is, ami a legtöbb emberből még mindig inkább viszolygást vált ki. Ilyen például az a trend, hogy a családtagok készítik ki a halottat, azaz ők öltöztetik, sminkelik. Sőt, mivel ez néhány országban legális, ők is hűtik a testet a szertartásig, és akár olyan temetéseket is szerveznek, amin a halott teste a kedvenc időtöltése közben látható, például motorra teszik, vagy kártyaasztalhoz ültetik, esetleg a kezébe adják a videojáték kontrollerét.

Növekszik a halálturizmus

A szakemberek ennek két ágát különböztetik meg. Az egyik az utazás olyan helyekre, ahol legálisan és professzionális módon végezhető eutanázia a gyógyíthatatlan betegeknél. Évről évre többen szeretnék méltósággal befejezni az életüket, maguk megválasztani, hogy meddig próbálkoznak a gyógyulással, és mikor törődnek bele abba, hogy nem segít rajtuk semmilyen gyógymód, és szeretnék azelőtt befejezni az életüket, hogy magatehetetlenek és kiszolgáltatottak lennének.

A másik az a fajta turizmus, amelyben egy gyógyíthatatlan betegség diagnózisa után többen belevágnak. Elutaznak oda, ahova mindig is szerettek volna, csak halogatták. Kicsit feltöltődnek, gondolkodnak, hogy aztán hazatérve szembe tudjanak nézni akár a kezelésekkel, akár a tudattal, hogy már csak hónapjaik vannak hátra. Fontos lenne, hogy itt is kellő információ álljon a rendelkezésükre, de egyelőre egy szálloda vagy élményközpont sem igyekszik azzal reklámozni magát, hogy két masszázs között lehetőség van náluk ilyen jellegű lelki segítségnyújtásra.

Mit kell még elintézni, mielőtt meghalok?

Ahogyan a rendezvényszervezők figyelnek az apró részletekre, úgy meg lehet bízni olyan komplex szolgáltatást nyújtó szakembereket, akik segítenek rendesen lezárni egy életet. A svédeknél döstädning, azaz haláltakarítás a neve annak, amikor az ember élete utolsó éveiben megszabadul a felesleges holmiktól, hogy a családnak már ne kelljen a lomtalanítással is foglalkozni. 

Nagy port kavartak néhány évvel ezelőtt a Beyond.life cég hirdetései, amik egy utazáshoz hasonlították a halált, és egy útra szóló árakat tüntettek fel. Pedig a cég tevékenysége nem feltétlenül hülyeség, csak meglehetősen morbid. Ők abban segítenek, hogy összehasonlítják különböző temetkezési szolgáltatók árait, megszervezik a hamvasztást, és még temetkezési kölcsönt is fel lehet venni náluk. Intézik a végrendeletet, és ha kell, pontról pontra egyeztetik az emberrel, mit szeretne a saját temetésén. Azt is végigveszik, mit kell még elintéznie, hogy könnyebb legyen a családnak (például milyen meghatalmazásokat kell megírnia).

Az idősebb korosztály szeret gondoskodni arról, hogy legyen pénz a temetésre, sokan még életükben megmondják, miben szeretnék, ha eltemetnék őket. Itt is valami hasonlót kell elképzelni, csak minden apró részletet egyeztetnek a megrendelővel. Lehetőség van személyes emlékoldal létrehozására, ahol a kedvenc történeteket, közös fotókat lehet feltölteni, életében még az elhunyt is készíthet ide videókat, személyes üzeneteket. De létrehozhat adománygyűjtő oldalt, sőt arra is lehetőség van, hogy a temetés költségén ezen az oldalon keresztül osztozzanak a hozzátartozók. 

Az elfogadáshoz meg is kell érteni

Sokan már akkor elkezdenek mentálisan felkészülni a halálra, amikor még eszük ágában sincs meghalni, de szeretnék tudatosítani magukban, hogy ez elkerülhetetlen. Több helyen elérhetők olyan meditációs órák, amik a halál elfogadásának technológiájával ismertetik meg az embereket, sőt már létezik olyan telefonos applikáció is, ami naponta küld bölcsességeket és meditációkat a halál témájában.

De nemcsak erre van igény, hanem arra is, hogy az emberek megértsék, mi történik például a testtel halál után.

A legtöbben azt sem tudják megmondani, hogy kinek kell telefonálni, ha a nagymama örök álomra szenderedett a fotelban otthon.

Több helyen tartanak már olyan beszélgetéseket, ahol szakértőknek lehet kérdéseket lehet feltenni, vagy szakképzett emberek segítségével, irányított beszélgetésen keresztül adhatják ki magukból az emberek a halállal kapcsolatos félelmeiket és kérdéseiket. Brooklynban a Greenwood temető például többször ad otthont ilyen összejöveteleknek, de koktélestek, előadások, holdfényes séták és jóga is segít az embereknek abban, hogy ne számítson tabunak a halál. Sőt, vannak már olyan kártyajátékok is, amikkel egyszerűbben el lehet mondani és át lehet beszélni, hogy ki mit gondol a halálról. 

„Ez nem egy orvosi dolog, ez az emberekről szól, a közösségről, arról, hogy visszavegyük a hatalmat az életünk, és a halálunk felett is” – mondja Michael Hebb, aki közös vacsorákat szervez, ahol a résztvevők a halálról és a gyászról beszélgethetnek.

Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, az ELTE docense kérdésünkre elmondta, hogy az egzisztenciális pszichológiának már az ötvenes évektől az egyik központi eleme a téma. Irvin D. Yalom, a magyarul is megjelent, Szemben a nappal című könyvében ír a halálfélelem legyőzéséről. A kutatásaiból az derült ki, hogy felszabadító ereje van, ha az egyén tisztában van a halállal kapcsolatos érzéseivel, és  beszél róluk.„Nem szabad elfelejteni, hogy a gyász az egy olyan belső munka, amelyben az élettől búcsúzik el egy ember. Ha magára marad valaki a kérdéseivel, érzéseivel, akkor nem tud integritás érzéssel eljutni a halálig. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek terápiára kell járni. Jó ha vannak olyan közösségek és csoportok, ahol jól felkészült, szakszerűen irányított beszélgetéseken is részt tud venni, és a témáról tud másokkal gondolatokat cserélni. Terápiára akkor van szükség, ha például kifejezetten haláliszonya van valakinek” – mondja Kőváry, aki egyetért azzal is, hogy sokakban van irracionális félelem attól, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha valaki a halálról beszélget. Ahogyan valós probléma az is, hogy túl későn kezdenek el erről beszélgetni egymással az emberek, pedig nem az javítja az életminőséget, ha távol tartjuk magunkat a kérdéstől, hanem ha közelebb hozzuk, és normalizálódik a halálhoz fűződő viszony. 

Halálkávéház Magyarországon

Rengeteg országban működik halálkávéház, amit eredetileg bárki tarthat, de bizonyos feltételeknek meg kell felelni. Itthon például a Szigeten is összeülnek emberek, hogy két koncert és buli között a halálról beszélgessenek, de ott vannak a Művészetek Völgyén, és havi rendszerességgel Budapesten is találkoznak, hogy beszélgessenek. Például arról, hogy milyen nyomást jelent egy felnőttnek is, ha a szülei nem hajlandóak arról beszélgetni vele, hogy mi a végakaratuk. 

A halálkávéházakat két csoportba lehet sorolni. Az egyik típusa nem az érintetteknek szól, azaz nem a haldoklók, az ő hozzátartozóik vagy gyászolók járnak ide, mert eszerint a felfogás szerint nem csak akkor kell ezekről a témákról beszélgetni, mikor közvetlenül érintett valaki. Hétköznapi emberek a halál különböző aspektusairól osztják meg a nézeteiket, és változtatnak az addig kialakult véleményükön. De vannak olyan halálkávéházak is, amik kifejezetten azoknak szólnak, akik érintettek a témában. Míg előbbi általában egy kedélyesebb elméleti reflexió, utóbbi egyéni történetekről, érzelmekről és filozófiákról szól, de mindkettő közös jellemzője, hogy komolyan veszi a halál kérdését. Nem cél, hogy válaszokat találjanak, az sem, hogy konszenzusra jussanak – áll dr. Nemes László cikkében. Nem pszichológiai támogató csoport, nem is csoportterápia, nem halálvágyó emberek összejövetele, hanem olyanoké, akik szeretnek gondolkodni, és nyíltan beszélgetni. 

„A leghétköznapibb dologtól kezdve, mint hogy ki hány évig szeretne élni, vagy hogy mi van a halál után, a legváltozatosabb témákról esik szó ezeken az összejöveteleken. Szóba kerül a fekete humor, a szervadományozás, a mártíromság, de az öngyilkosság erkölcsi-etikai oldala is, vagy hogy mennyire van ebben felelőssége a társadalomnak. És elő szokott kerülni az eutanázia kérdése is” – meséli Geiszbühl-Szimon Petra mentálhigiénés szakember. Ő hamarosan végzett pszichológus lesz, így oda tud figyelni arra, hogy összességében mégiscsak inkább az életről szóljon egy-egy ilyen beszélgetés, illetve segíteni tud, ha valakinél úgy érzi, hogy szüksége van külön beszélgetésre. Ő is hangsúlyozza, hogy ezek a beszélgetések nem egyéni történetekről szólnak, nem vallásról vagy politikáról, és nem is az a cél, hogy valaki elismerje a másik igazát.

A visszajelzések szerint a résztvevők szeretik azt a fajta nyitott, tabumentes szellemi szabadságot, ahol kiderülhet, hogy nincs azzal semmi baj, hogy valakit érdekelnek ezek a témák, és esetleg kiderül, hogy

mások is vannak, akik nevetnek egy temetésen, mert így oldják a feszültséget.

„Sokszor az otthoni közeg olyan, hogy nem engedi, hogy a halálról beszélgessenek, hogy kérdéseket tegyenek fel. Ezek ösztönös reakciók, nem jók vagy rosszak. Fontos, hogy ha ezekről a témákról beszélgetne valaki, akkor tudjon hova fordulni” – mondta az Indexnek Geiszbühl-Szimon Petra. Gyakran szóba esik az is, hogy milyen gyakorlati dolgokra kell odafigyelni, vagy készülni, ez is lehet a beszélgetések tárgya, de ezzel inkább az Életvégi Tervezési Alapítvány foglalkozik itthon. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport