Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Ahova zászló még nem merészkedett

Buzz salutes the U.S. Flag
2019.07.20. 11:36
Bár nem a legnehezebb problémák egyike volt, így is komoly fejtörést okozott a NASA-nak a Holdon kitűzendő zászló összerakása. Nemcsak technikai akadályokat kellett megugrani, de még az ENSZ szabályozását is be kellett tartaniuk.

1962-ben Kennedy elnök ígéretet tett az amerikai népnek. Megfogadta, hogy még az évtizedben ember jár majd a Holdon – nem is akármilyen ember, egy amerikai. Azzal is tisztában volt, hogy a zászlók milyen fontos, szimbolikus szerepet játszanak az űrversenyben.

Természetesen, mint minden másnak az űrversenyben, a zászló kitűzésének is rengeteg akadálya volt – írta meg tanulmányában Anne M. Platoff. Miből legyen? Hogy lenne a legkönnyebb az űrhajósoknak? Hol fér el az űrhajón? Ezek mellett az is felmerült, leginkább nemzetközi szinten, hogy mégis hogy meri az USA elbitorolni a Holdat a saját zászlajának kitűzésével.

Hogy ennek elébe menjenek, az ENSZ 1967-ben kiadta a „Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket” nevű egyezményt, amihez 2008-ra már 98 ország csatlakozott. Az egyezmény szerint a Föld országai nem terjeszthetik ki fennhatóságukat bolygókra, de az űr egyetlen szegletére sem. Ez alapján az amerikai zászló kitűzése a Holdon pusztán szimbolikus volt, nincsen semmilyen politikai velejárója. Ezt még azzal is igyekezett a NASA Az Az Első Holdra Szállás Szimbolikus Cselekedetei nevű bizottsága (nem vicc, tényleg volt ilyen) még jobban próbálta kihangsúlyozni.

A kitűzendő zászlón kívül az űrhajóban megutaztatták még az ötven amerikai állam és az ENSZ tagországainak 10*15 centis zászlóit is, amiket a visszatérés után ajándékként kiosztottak a megfelelő kormányzóknak és államfőknek. A magyar zászló a természettudományi múzeumban látható ma is.

Természetesen hazai pályán se ment zökkenőmentesen a zászló kiválasztása. Az USA zászlója mellett még felmerült az ENSZ-é és a kereszténységé is. Az utóbbi a 19. és 20. század fordulójáról származik az USA-ból, és a teljes kereszténységet hivatott összefogni. Ma a legtöbb amerikai templomban ki kell helyezni az amerikai zászló mellé.

Az ügyet a szenátus úgy oldotta meg, hogy törvényben kiadták, hogy az USA zászlaján kívül másmilyet nem tűzhetnek ki amerikai űrhajósok más égitestekre, ha a projekt, aminek a keretein belül feljutottak, kizárólag amerikai finanszírozású volt. Az ENSZ-egyezményre utalva a törvénybe belevették, hogy a zászló csak a nemzeti büszkeség jelképe, nem a területfoglalásé.

A megvalósítás

Technológiai szempontból már nagyobb akadályokat kellett megoldani a tervezőknek. Az űrhajósok szkafandere nagyban korlátozza a mozgásukat, így a szerkezetnek egyszerűen működtethetőnek kellett lennie. Ezen kívül számolni kellett az atmoszféra hiányával, ami miatt a zászló a Holdon csak lógna egy sima rúdon. Az is fontos volt, hogy a szerkezet könnyű legyen, és ne foglaljon sok helyet az amúgy is zsúfolt pilótafülkében.

A lógó zászlóval, valamint annak súlyával és méretével kapcsolatos problémákat Jack Kinzler, az MSC (Legénységgel ellátott Űrhajós Központ) Technikai szolgáltatások osztályának vezetője és a helyettese, Dave McCraw oldotta meg, több nap ötletelés árán. A teljesen hétköznapi, 1*1,5 méteres nejlon zászló tetejét beszegték, így rá tudták húzni a teleszkópos keresztrúdra, ami a kétrészes teleszkópos zászlórúd tetejéhez csatlakozott. A rúd alsó végétől 46 centire egy piros kört festettek, hogy az űrhajósok lássák, nagyjából milyen mélyre verjék bele a talajba.

A végül alig több, mint négy kilogrammos zászló akkoriban 80,50 dollárba került, ebből 5,5 dollár volt maga a zászló, és 75 dollár a szerkezet. Ez ma nagyjából 561.73 dollárt jelent, azaz nagyjából 163 ezer forintot.

Hogy ne a pilótafülkében foglalja a helyet, a holdkomp létrájának bal oldalához rögzítették. Ezzel azonban új probléma merült fel:

A 150 fokot bíró zászló hogy fogja kibírni a több mint 1000 fokot, ami a leszállás közben venné majd körül?

A megoldást az MSC Szerkezeti és Mechanikai Osztálya fejlesztette ki. Egy külső rozsdamentes acélcsövet Thermaflexszel hőszigeteltek, majd arra húztak egy alumínium réteget. A szerkezetet először egy többrétegű hővédő burokba helyezték, majd az került az acél-alumínium csőbe, így maga a zászló már csak 82 fokos hőnek volt kitéve. Ez a burok, az anyagköltségből adódóan már több száz dollárba kerülhetett.

A zászló még szétszerelt állapotban
A zászló még szétszerelt állapotban
Fotó: NASA

A prototípusokat néhány nap alatt legyártották, és egy héttel később készítettek még néhányat tartaléknak és oktatás céljából. 1969 Júniusában Kinzler elrepült a Kennedy Űrközpontba, hogy felügyelje a teszteket. Ezek során a zászlószerkezetet összecsukták, elpakolták, majd kipakolták, felhúzták és kitűzték, hogy biztosan működik-e minden fázis, valamint hogy a résztvevő űrhajósok gyakorolhassák a folyamatot.

Maga az összepakolás egy tizenkét lépéses folyamat volt, amihez öten kellettek. Amíg a szerkezetet próbálták minél kisebbre összepakolni, faékeket és műanyag rögzítőket is használtak segítségként, amiket a burokba helyezés előtt eltávolítottak. Hogy egyszerűvé tegyék az űrhajósoknak, a hővédő burkot hőálló tépőzárral zárták le, amit egy húzókával könnyen ki is lehetett nyitni. Ezt mind egy négy lépéses folyamattal a fémcsőbe helyezték, aminek a végeibe thermaflex tömböket helyeztek, hogy a zászló végeit is védjék. Az Apollo–11 zászlócsomagolását Kinzler irodájában hajtották végre, és miután a minőségbiztosítási vezető rábólintott, átszállították az Űrközpontba, hogy a holdkomp létrájához erősíthessék.

A zászlót és egy emléktáblát sugárhajtású magángéppel szállították az űrközpontba, és hajnali négykor rögzítették azokat a holdkomphoz, ami már kilövésre készen ült a Saturn V-ös rakéta tetején.

Bakik és zászlótűzések

Az első zászlót Neil Armstrong és Buzz Aldrin tűzte ki 1969. július 20-án, ezt élő tévés közvetítésben nézte az egész világ. Maga a kitűzés mindössze tíz percet vett igénybe a két és fél órás holdsétából, mégis ez volt az egyik legemlékezetesebb momentuma az Apollo–11 küldetésének. Mikor visszatértek a földre, az űrhajósok bevallották, hogy problémáik akadtak a keresztrúd kihúzásával, és ettől tűnik úgy, mintha a zászlót mozgatná a szél. Ezt a többi küldetés során minden zászlótűzésnél kihasználták, és nem húzták ki teljesen a keresztrudakat. A másik probléma, amit jelentettek az volt, hogy mivel a zászlót nem tudták elég mélyen a földbe szúrni, a felszállás közben valószínűleg kifordult a földből, és egyszerűen elfújta a hajtómű.

Annak ellenére, hogy törvénymódosítással kimondták, hogy a NASA nem köteles minden küldetéskor kitűzni egy zászlót, az összes későbbi Apollo-küldetés közben kitűztek egyet-egyet, bár már kicsit távolabb a holdkomptól. A későbbiekben is hasonló szerkezetet használtak, apróbb módosításokkal.

A zászlók a mai napig fontos szerepet játszanak az űrhajózásban. Minden űrruhán rajta van az űrhajós származási országának zászlaja, bár sok küldetés már nemzetközi együttműködések útján válik lehetségessé. Kérdés, hogy ha egyszer eljutunk a Marsra, vajon amerikai zászlót tűznek majd ki, vagy mondjuk az ENSZ zászlaját. Ha Trumpon múlik, akkor akkor az amerikait, ami persze bármikor változhat.

(Borítókép:  Buzz Aldrin tiszteleg az amerikai zászlónak - forrás: NASA)