Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Somogyi Péter nyílt levelet írt Ádernek

2019.07.26. 13:22

Somogyi Péter Agy-díjas tudós, az Oxfordi Egyetem professzora nyílt levelét tette közzé a 168 óra, amelyben a kutató Áder János köztársasági elnökön kéri számon, hogy miért írta alá egy szó nélkül az MTA kutatóintézet-hálózatának elvételét lehetővé tévő törvényt. 

Somogyi Péter (jobbra) Freund Tamással (balra) és Buzsáki Györggyel együtt átveszi az Agy-díjat
Somogyi Péter (jobbra) Freund Tamással (balra) és Buzsáki Györggyel együtt átveszi az Agy-díjat
Fotó: Jens Noergaard Larsen / AFP

Mint a tudós írja,

Megdöbbenéssel láttam, hogy aláírta a tudomány politikai felügyeletéről szóló törvényt, és ezzel személyes felelősséget vállalt Magyarország tudományos fejlődésének visszavetésében.

Áder János korábbi, tudománypártoló kijelentéseit felidézve tartja "érthetetlen[nek], hogy miért hagyta jóvá ezt a felületesen összeállított, és nyilvánvalóan pártpolitikai célokat szolgáló törvényt, a tudományos közösségek és dolgozók tanácsa, kérése majd tiltakozása ellenére is."

Az író szerint nemcsak a törvény tartalma, de a kormány által a tudós közösség megalázására és fenyegetésére alkalmazott módszerek is hosszú időre visszavetik az ország fejlődését. Minthogy ezernyi kutató próbálta jobb belátásra bírni a kormányt, az átalakítások megszervezői és majdani végrehajtói tudatában vannak annak, hogy mit tesznek.

Ez a törvény országunkat a kulturális elmaradás útjára vezeti, mert elveszítjük a kiváló elméinket és a képzett tudományos dolgozókat.

- folytatja írását Somogyi. A professzor sok magyar hallgatót tanít Oxfordban, így látja, hogy a kormány negatív üzeneteket küld azoknak a tehetséges fiataloknak, akiknek vissza kellene térniük Magyarországra. Majd így zárja nyílt levelét.

Szomorúan látom azt is, hogy az ország felelős vezetői szemében nincs hely a tanult, önálló véleményt formáló embereknek Magyarországon. A kormány fél az értelmiségtől, mint azt az oktatás, az egészségügy és most már a tudomány helyzete is mutatja. Önnek viszont nincs mitől félnie, így viszont a felelőssége országunk jövőjéért és a törvény aláírásának következményeiért óriási.