Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Facebook: Európai felhasználók beszélgetéseiről nem készült leirat

2019.08.15. 15:58

Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket, szögezte le csütörtöki közleményében a közösségi oldal. „Egyetlen európai uniós felhasználó sem volt érintett” – emelte ki Alex Dziedzan, a vállalat szóvivője a Politico brüsszeli hírportál által ismertetett kommüniké szerint, amelyben azt írták, hogy kizárólag az Egyesült Államokban folytatták a tesztet.

A Facebook szerdán elismerte, hogy nemrég felhagyott ezzel a gyakorlattal, de korábban – állítólag a felhasználók engedélyével – rögzített az oldalhoz tartozó Messenger alkalmazáson keresztül folytatott beszélgetéseket, amelyekről mesterséges intelligencia segítségével leiratot is készített. Majd a beszédfelismerési technológia javítása érdekében ezek pontosságát alvállalkozók ellenőrizték, akiknek ehhez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket.

A híroldal szerint mivel európai felhasználók nem érintettek, így nem valószínű, hogy hivatalos vizsgálatot fog indítani az ügyben a dublini nemzetközi székhelyű vállalat európai adatvédelmi sztenderdjeit ellenőrző ír hatóság. Ebből adódóan a NAIH-nak sem kell írásbeli garanciát kérni a Facebook nem létező magyar képviseletétől.

Az amerikai jogszabályok értelmében az internetes platformok készíthetnek hasonló leiratokat, de csak amennyiben ezt nyilvánvalóvá teszik az általános szerződési feltételeikben. A Facebook azt közölte, hogy csak olyan felhasználók beszélgetéseit rögzítették, akik ahhoz kifejezetten hozzájárultak, az ugyanakkor nem világos, hogy ők tisztában voltak-e azzal, hogy mit fognak majd kezdeni ezekkel. (MTI)