Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Meglepő névvel jön az Android következő verziója

2019.08.22. 22:32

Hivatalos nevet kapott csütörtökön az Android ősszel érkező új verziója, a korábbi híresztelésekkel ellentétben azonban nem Android Q lesz a neve, és most először nem is egy desszertről lesz elnevezve, ehelyett egyszerűen csak Android 10-nek fogják hívni – írja a Verge.

A Google az elmúlt tíz évben rendszerint a megjelenés előtti kódnévként szolgáló betűvel kezdődő desszertekről nevezte el a verziókat, a cég azonban most úgy döntött, hogy szakít a hagyománnyal. Ennek ugyanakkor nem az az oka, hogy nehéz lett volna közismert Q-val kezdődő desszertet találni, és nem is az, hogy a tizedik verzió kiemelt fontosságú, hanem az, hogy a cég szerint a desszertek egyszerűen nem szólítanak meg elég embert.

Volt egy csomó jó nevünk, de minden esetben problémát jelentett, hogy a világ egy része kimaradt a buliból. A pie (pite, az előző verzió neve) nem mindenhol desszert, a lollipop (nyalóka) sokak számára nehezen kiejthető, a marshmallow (mályvacukor) pedig sok helyen nem igazán van jelen.

– mondta el a lapnak a Google termékmenedzsmentért felelős igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy a számok viszont univerzálisan működnek.

A Google ennek ellenére ugyanúgy megcsinálja majd az új verzióknál megszokott szobrot a rendszer kabalarobotjával, de desszert helyett a tízes szám kerül majd a kezébe. Nem ez lesz egyébként az egyetlen változás, a Google egy új logóval is előállt, ami álláspontjuk szerint modernebb kinézetet kölcsönöz majd a brandnek.