Üzenetküldőt fejleszt az Instagram

2019.08.27. 08:41

Csevegőappot fejleszt a Facebook az Instagramhoz, így a Messenger és a WhatsApp mellett ez lehet a vállalkozás harmadik nagy kommunikációs platformja.

A Threads néven futó projekt célja, hogy a felhasználók folyamatosan kapcsolatban tudjanak lenni a barátaikkal. Nagyon úgy tűnik, hogy a közösségi média piacát globálisan uraló Facebook újra nekifut a feltörekvő riválisnak tekinthető Snapchat megszorongatásának, amelynek hasonló az alapfunkciója. 2017-ben már indítottak erre egy belső kísérletet, Direct néven, ám azt a projektet elkaszálták.

A Threads felhasználói nemcsak a szokásos szöveges, képi és videós üzeneteket tudják elküldeni egymásnak, hanem a kiválasztott közeli barátaikkal akár a földrajzi helyzetüket, a sebességüket és az akkumulátoruk töltöttségi állapotát is megoszthatják.

Most még csak házon belül teszteli az Instagram az új appot, és nem közli a pontos helyzetet, csupán annnyit mond a barátoknak, hogy mozgásban vagyunk - írja a Verge. Az app egyébként sok mindenben hasonlít a Facebook Messengerre, például ugyanúgy egy pici zöld pötty jelzi majd a barátok neve mellett, hogy éppen aktíva.

Még nem tudni, hogy a Threads valóban megjelenik-e, vagy ez is a Direct sorsára jut.

(Verge)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM