Salamon
8 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

A Fitbit ráhajt az egészségiparra

2019.08.31. 06:52

Bemutatkozott és már előrendelhető a Fitbit Versa 2 okosóra, amivel a fitneszkütyük gyártója még több egészségügyi szolgáltatást igyekszik a felhasználóknak adni. Eközben a cég állami egészségügyi programokban is részt vesz szerte a világban, így jelentősen növelheti a felhasználói bázisát.

Többet kiharapna az almából

A Versa 2 okosóra továbbra is az Apple Watch egyik fő kihívója, hasonló a formája is, csak jóval kedvezőbb az ára, és most a hardver frissítése mellett remek szolgáltatásokkal is kibővítették. Egyetlen gomb maradt rajta, amellyel az Amazon Alexa virtuális asszisztens is aktiválható rajta, és nagyobb AMOLED kijelzőt kapott, amivel akár folyamatosan bekapcsolva is tarthatjuk, és állítólag úgy is csak két napra csökken az akkuideje. Ha alapból kikapcsolva tartjuk, és csak a ránézés idejére világítanak fel a pixelek, továbbra is 4-5 nap hozható ki belőle egy töltéssel.

Az órára telepíthető appok közt megjelent a Spotify, és működik rajta a Fitbit Pay pénztárca, amit a hazai bankok ugyan nem támogatnak, de a Revolut virtuális bankkártyájával összeköthető, és ma már arra is fel lehet tölteni forintot, hogy az órával tudjunk fizetni a boltban meg a kávézóban.

Hogy hasznosabb legyen az óra, és értelmezni tudjuk az általa mért adatokat, Fitbit Premium néven extra tanácsadásra is előfizethetnek a felhasználók. A vállalat tíz éve árul fitneszórákat, és a hatalmas felhasználói bázisától begyűjtött anonimizált adatokra építve próbál személyre szabott tanácsokat adni.

  • 27 millió aktív felhasználójuk van
  • 202 ezer milliárd lépést számláltak
  • 228 milliárd órányi adatuk van a szívritmus változásairól

Ebből biztosan ki lehet hámozni érdekes információkat. A Fitbit nagy hangsúlyt fektet az alvás figyelésére, a Versa 2 kapott is egy új funkciót: az óra viselőjének mozgásából igyekszik kitalálni, hogy mikor van ébredéshez közeli állapotban, hogy az optimális időpontban kapcsoljon be az ébresztő.

A Premium csomag havonta 10 dollárba kerül, de egyben kifizetve az évet csak 80 dollárt kérnek érte. Az előfizetők részletesebb elemzést kapnak az alvásukról, jobban megérthetik a táplálkozás hatásait, emellett egészségügyi jelentésekhez, sportolási és fogyási tanácsokhoz, jóga- és edzésprogramokhoz is hozzáférhetnek.

Az a cél, hogy az adatok alapján krónikus betegeknek, például a diabéteszeseknek is célzott tanácsokat tudjanak adni

A Premium csomag bővebb, mint az eddig elérhető Fitbit Coach, amely évi 40 dollárért csupán edzésprogramokat kínált.

Szingapúr ráharapott

Az elmúlt hetekben egy Fitbit Inspire HR volt a társunk a mozgásban, ami egy nagyon egyszerű fitneszpánt: könnyű, vékony, azoknak sem zavaró, akik nem szoktak hozzá az óra viseléséhez, és ennek is közel egy hetes az élettartama egy töltéssel.

Az Inspire HR fő különlegessége az, hogy a Fitbit többnyire erre a modellre építi a nagyszabású megállapodásait. Augusztus közepén például a szingapúri kormánnyal kötöttek szerződést arról, hogy beépülnek az állami programjukba.

Bár az 5,6 millió lakosú Szingapúrban most is magas a várható átlagéletkor, a kormány aggódik az idősödő lakosság viszonylag gyakori szívproblémái miatt, és ennek felmérésében, megelőzésében szánnak szerepet a Fitbitnek. Az ott élők ingyen megkapják az Inspire HR fitneszpántot, ha havi tíz dollárért egy évre előfizetnek a Premium szolgáltatásra (ami egyébként is ennyibe kerül).

A partneri megállapodásból a Fitbit nagyjából egymillió új felhasználóra számít, Szingapúr kormánya pedig azt reméli, hogy az előfizetők hajlandók lesznek megosztani a városállam egészségügyi hivatalával a karpánt által mért adatokat, ez ezáltal javítani tudják a szolgáltatásuk színvonalát.

(Forbes, Digital Trends, Engadget)

15%
3990 Ft
3392 Ft
15%
4290 Ft
3647 Ft