Diána
12 °C
21 °C

Egy skót múzeum kéri vissza a 18. századi boszorkány ellopott csontjait

2019.09.04. 14:14

A skóciai Torryburnben élt Lilias Adie-t szomszédai boszorkánysággal vádolták. A vádak alapján letartóztatták, majd – vélhetően a kínzás hatására – be is vallotta, hogy tényleg boszorkány. Vallomása szerint veszélyes átkokat szórt a szomszédaira, és együtt hált az ördöggel. A börtönben halt meg 1704-ben.

A 18. század elején legalább 3500 skótot (főként nőket) végeztek ki boszorkányság miatt.

A boszorkánysággal vádolt asszony
A boszorkánysággal vádolt asszony
Fotó: University of Dundee

Holttesteik azonban Adie kivételével elvesztek. A szerencsétlen asszony tengerparton ásott sírja tehát az egyetlen ismert boszorkánysír volt egész Skóciában. Eredetileg nehéz követ helyeztek a sír fölé, azzal a céllal, hogy meggátolják a boszorkány visszajövetelét a halálból. Ez kétségtelenül kényes helyzetbe hozta volna megkínzóit.

Éppen ezért különösen nagy veszteség, hogy Adie maradványai a sírban sem nyugodhattak békében. A 19. században exhumálták, hogy a helyi tudósok vizsgálhassák. A vizsgálatok lezárultával azonban a csontokat nem tették vissza a sírba, hanem megfeledkeztek róluk. A koponyát kivéve elvesztek. Senki sem tudja, hogy ki vitte haza őket, és mi lett a sorsuk.

A koponyát, amely sokáig a St. Andrewsi Egyetem múzeumában volt kiállítva, valamikor a múlt század folyamán lovasította meg valaki.

Lilias Aidie maradványait tehát mára szétlopkodták. Néhány napja, a boszorkány halálának 315. évfordulóján gyászmisét tartottak a tiszteletére, és egyúttal felújították az eltűnt csontjai utáni kutatást is. A múzeum információkat vár a "becsületes megtalálóktól", illetve azok leszármazottjaitól, akiknek talán még ott van valahol a padlásán Aidie egy-egy csontja.

Lilias Adie kopnyája
Lilias Adie kopnyája
Fotó: National Library of Scotland

Ha esetleg előkerülnének a maradványok, azokat beépítenék abba az új emlékműbe, amelyet a több ezer boszorkányság miatt kivégzett skót tiszteletére állítanak. Bár az asszony koponyája elveszett, hozzávetőleges vonásait ismerjük. A régi fényképek alapján ugyanis rekonstruálták az arcát (lásd a fenti képen).

Fontos tudatosítanunk mindenkiben, hogy azon nők és férfiak ezrei, akiket a kora újkori Skóciában boszorkánysággal vádoltak, nem szörnyetegek voltak, ahogy a történelem lefestette őket. Ők csak áldozatok voltak egy felvilágosulatlan korban

– nyilatkozta a Washington Postnak Julie Ford, a helyi önkormányzat tisztségviselője.

(Live Science)