Először csaltak ki pénzt deepfake hanggal, és rögtön van magyar szál
A Wall Street Journal tudósítása szerint egy meg nem nevezett, német tulajdonú angol energetikai cég vezérigazgatója átutalt 220 ezer eurót (72.5 millió forintot) egy - megint csak ismeretlen - magyar beszállító számlájára. tette ezt azután, hogy - hite szerint - a cég németországi anyavállalatának vezetőjével beszélt telefonon, és a nagy főnök utasította az azonnali átutalásra.
Csakhogy a telefonban nem a német cégvezető beszélt, hanem egy mesterséges intelligencia által generált deepfake hang.
Ez a világon elsőként ismertté vált csalás, amelyet deepfake hangot használva követtek el. A pórul járt cég nem ismert, de a biztosítója arról tájékoztatta a WSJ-t, hogy a brit igazgatót azért győzte meg a hang, mert kihallotta belőle a főnök ismerős német akcentusát, és a beszéd dallama is teljesen stimmelt.
A csaló nem elégedett meg az első hívás sikerével. Miután sikerrel vette rá az igazgatót az átutalásra, még kétszer telefonált. Másodszor azt állította, hogy a tranzakció nem teljesült, harmadszor pedig újbóli átutalásra akarta utasítani a brit beosztottját. Az áldozat ekkor fogott gyanút. Ellenőrizte ugyanis, hogy a tranzakció rendben átment, majd észrevette, hogy a hívás nem Németországból, hanem egy osztrák számról érkezett. Másodszor tehát nem fizetett, de addigra már
a magyar bankszámláról tovább utalták az összeget egy mexikói számlára, ahonnan számos újabb számlára mozgatták tovább.
Az eset még márciusban történt, csak most került nyilvánosságra. Semmit sem lehet tudni az elkövetők személyéről, sem a szoftverről, amit használtak. Az sem ismert, hogy hogyan gyűjtöttek elegendő hangot az igazi német igazgatótól, hogy ilyen élethű szimulációt generálhassanak a hangjáról.
(Forbes)