Előd
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A pedofil Epstein mocska rászárad a legtrendibb tudományra is

2019.09.08. 12:07
Többhetes kínos magyarázkodás, az eltitkolt támogatások napvilágra kerülése és belső vállalati krízis után lemondott Joi Ito, az MIT Media Lab japán vezetője. Bukása közvetlenül összefügg Jeffrey Epstein, az előzetesben öngyilkosságot elkövető pedofil milliárdos botrányával, ami az MIT-t, az innovatív tudósokat és a Szilícium-völgy techguruit is bőven érinti.

Epsteint saját bevallása szerint két dolog érdekelte igazán, „a tudomány és a punci”. Erről szívesen beszélt azokon a vacsorákon is, amelyeket a kétezres években sztárrá emelkedett, az innováció megújítóinak tekintett sztártudósokkal és teches vizionáriusokkal együtt rendszeresen részt vett.

Ezeken az informális alkalmakon egyik oldalán szokás szerint három-négy modellalkatú fiatal lány volt mellette, miközben a tekintélyes pénzadományaira számító tech-tudományos elit kiválasztott tagjai építették vele a kapcsolatokat.

Epstein a két „hobbiját” szívesen össze is kapcsolta volna. Azt tervezte, hogy új-mexikói farmján eugenikai én-kísérletet csinál a géntökéletesítés jelszavával: több száz utódot hoz létre a kiválasztott nőkkel, akik közül egyszerre húszan hordtak volna ki neki gyermeket.

Közismert életmódja és sokszor bizarr elképzelései ellenére a teches elit sok tagját is elbűvölte a milliárdos, amit segített, hogy  bőségesen finanszírozta őket és tudományos intézményeiket. Ez neki, aki szívesen mondta magáról, hogy ő alapvetően emberekbe és kapcsolatokba fektet be, nyilván jól jött network és társadalmi legitimitásszerzés szempontjából is, miközben a teches cégek egyik fontos finanszírozójukat ismerhették meg benne.

Így volt ez a nemzetközi tech-tudományos innováció egyik fő zászlóshajójának számító Massachusetts Institute of Technology (MIT)-nál is. Az elit magánegyetem és intézményhálózata jelentős részben magánadományokból működik, egyik kiemelt finanszírozója Bill Gates. És mint az elmúlt hetekben kiderült, Jeffrey Epstein, egészen a közelmúltig.

Az MIT és a Media Lab már korábban elismerte, hogy Epstein adományokat adott nekik még akkor is, amikor a milliárdost gyermekprostitúció miatt már bűnösnek találták. Ők 800 ezer dollárról beszéltek, a NewYorker azonban most megírta, hogy valójában legalább 7,5 millióról van szó.

Cinkostársak voltak

Azt is bizonyították, hogy erről a Media Lab vezetése nemcsak hogy tudott, de azt tudatosan próbálták eltitkolni is a nyilvánosság elől. Erről számos, most bemutatott belső email is tanúskodik, melyekben a kutatólabor vezetői külön kérik, hogy Epstein nevét rejtsék el. A milliárdos 2015-ben személyesen is felkereste a Media Labet két női „asszisztense” társaságában.

A leleplezést az MIT elnöke nagyon súlyosnak nevezte és azonnal belső vizsgálatot indított. A botrány miatt a Media Labben belső válságülést tartottak. Ezen a legendás alapító, Nicholas Negroponte azt mondta, hogy továbbra is elfogadná a pénzt, ha visszamehetne az időben, más munkatársak azonban erre egy sima shut uppal reagáltak. A Media Labet vezető, japán származású Joi Ito végül szombaton lemondott minden posztjáról.

Ez jóval több egy belső vállalati válságnál, az MIT  Media Lab ugyanis megtestesíti  általában is a Szilícium-völgy világának legtrendibb és legjobban marketingelt világát. Jó pár  nagyon ismert fejlesztésük van robotoktól az Amazon e-könyvében használt tintán át akár a Guitar Hero-ig, de szerepük a konkrét termékeknél sokkal jelentősebb. Egyesíteni próbálják a tudományt, a technológiát, a designt, művészeteket és az innovációt: ez a harmadik kultúra”,  Third Culture” lenne a pragmatikus, teches alapú fejlesztések és a kreativitás új szintézise a kortárs tech-blablában. Mindez hangsúlyozottan alulról jövő ötletekből és  magántőkéből – e kettőből Epsteinnél sem volt hiány.

A VIP-ügyfelek vagyonkezeléséből milliárdossá lett Jeffrey Epsteinről régótaközismert volt vonzódása a gyanúsan fiatal lányokhoz, ennek ellenére kiváló kapcsolatokat ápolt a gazdasági, kulturális, tudományos és politikai elit tagjaival Bill Clintontól Woody Allenen át Donald Trumpig. Baráti hálózatának lehetett szerepe abban is, hogy 11 éve egészen enyhe büntetéssel úszta meg kiskorú lányok szexuális zaklatását. Amikor Epstein ügye néhány hónapja újra előtérbe került, már több száz tinédzser szexrabszolgáról, prostitúcióra kényszerítésről, sokszor nemi erőszakról és pedofilhálózatról volt szó, és arról, hogy állítólagos rejtett kamerás felvételek miatt ez Epsteinen kívül még nagyon befolyásos embereknek is okozhatja a bukását. Augusztus 10-én aztán a milliárdos váratlanul meghalt a börtönben. Bár halála után gyanús körülmények miatt többen kétségüket fejezték ki, a hivatalos vizsgálatok megállapítása szerint egyértelműen öngyilkosság történt. Halálával a milliárdos jó néhány titkát magával vitte a sírba.